A Magyar Szó honlapján olvashatunk cikket a trófeavadászat vadhajtásairól. Vannak országok, ahol a természetbe való beleszólás gyakorlat. Ennek során beavatkoznak a természet menetébe, és különleges kezeléssel „felfújják” a zárt téren nevelt állatok agancsát.

Ezt leginkább olyan helyen gyakorolják, ahova tengerentúli vadászok járnak rendszeresen, akik miatt ezt a cseppet sem egyszerű és olcsó beavatkozást megéri végrehajtani.

Az óceán túlsó partján ugyanis nem a nálunk megszokott és elfogadott mércék szerint bírálják el a trófeát. Ezért ott évente több világrekorder agancsú szarvast, dámot meg egyéb trófeás vadat ejtenek el.

Míg nálunk elsősorban a trófea súlya, arányossága, szabályos felépítése a mérvadó, náluk mindez teljesen mellékes, és csak az ágak számát, a szárak hosszát és azok terpesztését mérik.

Tehát minél aránytalanabb, annál kívánatosabb. Természetesen, a sok ág meg a hosszúra nyúlt szárak a trófea súlyát is megnyomják. Ha akad aki ilyenre vágyik, és pénze is van rá, elő kell neki teremteni. Ízlések és pofonok ugyanis különböznek, van aki megteheti és kész fizetni is érte.

Az ilyen zárt téri, hormonkezelt jószág trófeáját azonban nem szabad egy kalapba gyömöszölni a mi bankjainkkal meg bikáinkkal, amelyek szabad területen és Isten adta feltételek mellet nevelkedtek. Mert nem tartoznak egy súlycsoportba, de még azonos versenyszámba sem.

Egészen más a rendellenes agancsú példányok vadászata, az érdekes, nem mindennapi trófeák gyűjtése. Egy agancs akkor rendellenes, ha öröklődő vagy mechanikai sérülés miatt – agancstősérülés, heresérülés – több szárat növeszt, vagy elferdül és természetellenes szögben nő az egyik vagy mindkét agancs.

Forrás: Magyar Szó