vorosalma gimbika sefagErős gímbika esett Kelet-Zselici vadászterületünkön, mely egy eredményes utánkeresést követően került terítékre. Éreth János, a vendég kísérője eleveníti fel az agancsos elejtésének kalandos történetét:

„A vadat 4 éve ismertem, évről-évre megérkezett a szokásos bőgőhelyére és hullott agancsát is évente megtaláltuk. Az idei évben elejthetőnek minősítettem és német vendégemmel szeptember 15-én reggel mentünk ki rá először.

Be is jutottunk a bőgőhelyre, de nagyon korán beváltott az erdőbe, nem is igazán láttuk, inkább csak a hangját hallottuk. Délután újból szerencsét próbáltunk, 17 óra körül indultunk és mire a vadföldhöz értünk, egy bika már kint volt, ám a terítékre hozandó agancsos a fák rejtekében bőgött. Csendben várakoztunk és a hangot egyre közelebbről hallottuk, mígnem egyszer csak kilépett a takarásból és a másik agancsos felé vette az irányt. Hangtalanul felmásztunk a magaslesre, jó is volt az elképzelés, mert innen már valóban jól láttuk a bikát, előtte ugyanis egy bokorsor takarta.

Pár perc elteltével a vendég kb.150 méterről lövést tett a vadra, de kicsit alacsonyra sikerült. A bika jelezte a találatot és beváltott az erdőbe. Vért a rálövés helyén nem találtunk és elzavarni nem akartuk a vadat, úgy döntöttük másnap kutyával visszajövünk. Márton Attila vérebvezető segítségét kértük, aki Dollyval eredt a sebzett vad nyomába. Csapajelet még mindig nem találtunk, de a bika a közelben volt és hirtelen felugrott előttünk. Vért most sem láttunk, így újra visszamentünk a rálövés helyére, majd – mivel többen voltunk -, különböző pontokon helyezkedtünk el, ahol úgy véltük, átválthat a vad, Attila pedig a kutyával kereste tovább. Telt, múlt az idő és én úgy döntöttem, lenézek a közeli forráshoz. Ahogy ballagtam az erdőn, egyszer csak felállt előttem a bika, ekkor adtam meg neki a kegyelemlövést.

Mint utóbb kiderült, Attila Dolly-val már nyomon volt, az eb remekül dolgozott, hiszen mindössze 200 méter választotta el attól a helytől, ahol a bika felugrott. A vad korát 12 évre becsülöm, a trófea frissen kifőzött tömege pedig 12,58 kilogramm”.

Forrás: Éreth János – SEFAG Hunting Hungary / Agrojager