Tartalomjegyzék


Kovács László: Ahogy én látom
Minden vadásznak megvannak a kedvelt kaliberei. Cikkünk szerzője sincs ezzel másképp, így hónapról hónapra bemutatjuk kisebb-nagyobb kedvenceit.

A hónap tölténye – Kovács László: Kacifántos lőszer
1861-ben III. Sándor cár (1845–1894) uralkodása alatt került sor az orosz hadseregnél az ún. Moszin-Nagant forgó-tolózáras, kiálló középagytáras hadipuska létrehozására és rendszeresítésére, a hozzávaló 7,62×54R lőszerrel egyetemben.

a hónap tölténye

Tóth Mihály: Egy könyv a lőszerekről
A piaci globalizációnak köszönhetően az utóbbi néhány esztendőben egyre több olyan puska tűnik fel a magyar vadászboltokban, melyeknek kalibere idehaza kevésbé számít ismertnek, vagy éppenséggel a többség számára teljesen ismeretlen. Felnövekvőben van egy újabb vadászgeneráció is, amely már lehetőségeinél fogva is sokkal érdeklődőbb, sokkal nyitottabb az eddig idehaza ismeretlennek számító kaliberek iránt. Többek között nekik nyújthat információkat és kellemes időtöltést a címben szereplő nagyszerű kiadvány – igaz, csak angol nyelven.

könyv a lőszerekről

Négy keréken / Kasza László: Kia Sportage
Elsők között lépett a viszonylag kisméretű hobbiterepjárók piacára a Kia, hiszen az ős Sportage több mint 15 éve látta meg a napvilágot. Igaz, akkor még teljesen másról szólt mind a kategória (már ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről ’96 táján), mind a Kia műszaki színvonala, ami akkoriban leginkább Mazda-licencek gyártásában merült ki. Nagyot fordult a világ, lassan, de biztosan űzőből űzött lesz, a dél-koreai márka, karöltve konszerntársával, a Hyundaijal rendületlenül folytatja menetelését előre a világ autógyártásának ranglétráján, illetve eladási statisztikájában. Jelenleg ez a két márka alkotja a világ ötödik legnagyobb autógyártó konszernjét.

kia sportage