Brit kutatók esélyt látnak arra, hogy kifejlesszék a parapox-vírus ellenszerét. Az amerikai szürkemókus által hordozott vírus ugyanis a szigetországban honos közönséges erdei mókusok állományának drasztikus csökkenéséhez vezetett az elmúlt évszázad során.
Az apró levelibékáktól a hatalmas gorillákig sok vadállatot már most is a kipusztulás fenyeget. Ráadásul újabb veszéllyel kell szembenézniük: eddig ismeretlen vagy háttérbe szorult betegségek hadával.
Az emberek telefonon tartják a kapcsolatot távollévő szeretteikkel. Az állatoknak nincsenek ilyen kifinomult technikai berendezéseik, ennek ellenére egy új kutatás kimutatta, hogy az elefántok akár egy kilométeres távolról is érintkezhetnek egymással mély, morajlásszerű hangot kiadva.
Eljött az idejük - A gorillák nemzetközi évének nyilvánította az ENSZ 2009-et, hogy nagyobb védelmet biztosítson az ember egyik legközelebbi, kihalófélben lévő rokonának - közölte a vándorló és vadon élő állatok védelméről szóló nemzetközi egyezményt koordináló bonni szervezet szerdán.
A baglyok elsősorban kis termetű rágcsálókkal, énekesmadarakkal és nagyobb termetű ízeltlábúakkal táplálkoznak. Az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit, mint a csontok, toll, szőr, rovarok kitinpáncélja, egy tömör, úgynevezett köpet formájában kiöklendezik.
Viselkedéskutatók nemrég az egyik – nálunk is élő – szarvas, a dámszarvas szaporodási viselkedését vették alaposabban szemügyre. Meglepő eredményre jutottak: a legtöbb párt a legmélyebb hangú bikák hódították meg.
Az apám biológus. Méghozzá genetikus. Amikor 1996-ban a Dollyt csinálták Skóciában, akkor nagyon sokan felhívták, hogy majomkodjon a tévében és a rádióban, de az ilyesmit ő nem szereti.
Az elmúlt hetekben számos méh- vagy darázscsípés okozta allergiás reakcióról, fulladásról számoltak be a hírek. A legutóbb darazsak támadtak gyermekekre Kaposváron. Az esettel kapcsolatban Dr.Gönczi Zsuzsanna allergológust kérdeztük.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás