egyuttmukodes a vadaszokkalSzabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak tavaly 196 bejelentés történt vadelütés miatt. A szám – noha lassan – két éve folyamatosan növekszik, ebben az évben már húsz ilyen esetet regisztráltak a hatóságok.

Egy úttörőnek számító informatikai fejlesztésnek köszönhetően az ilyen ügyek helyszíni beavatkozása ezentúl sokkal egyszerűbb lesz a megyében.

Sajtótájékoztató keretében írták alá azt az együttműködési megállapodást, amely révén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal adatokat tud szolgáltatni a megyei rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központja részére a megyében működő vadásztársaságok területi felosztásáról és az ott tevékenykedő felelős vadőrök élérhetőségéről.

Az informatikai fejlesztés elsőként itt valósult meg, amely – a több rétegben működő térképrendszer adatbázisában egy-egy vadelütésről beérkező bejelentés esetén – azonnali adatokkal szolgáltat. Ilyen például, hogy az érintett terület melyik vadásztársasághoz tartozik, kvázi kit kell értesíteni az esetről.

Az eseményen jelen volt dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke is, aki a fejlesztésről szólva elmondta, hogy „itt jóval többről van szó, mint adott témában a felek együttműködésről”. Az ilyen fejlesztésnek is köszönhető, hogy Magyarország vadászati nagyhatalommá válik – mutatott rá az elnök, majd hozzátette, az ilyen példaértékű összefogás, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megvalósult a jövő szempontjából előremutató, követendő példa.

Forrás: Frissmédia
0
0
0
s2smodern
powered by social2s