aranysakal jaszkiserA tavaly ősszel és télen elejtett három aranysakál után néhány hete újabb méretes példányt lőtt le egy vadőr Jászkisér határában.

A legutóbbi egyed esélyes arra, hogy aranyérmes legyen a trófeabírálaton, aminek vizsgálata még tart. A ragadozók egyre gyakoribbak a területen, többek között ezért is előzi meg a bajt kutyáival az egyik helyi állattartó gazda. Megkérdeztük Borda Istvánt, mi történik a portája közeli erdőkben, ahol a vadmacska és az aranysakál jelenléte is bizonyított.

Az állattartó gazdát telefonon értük el. Borda István elmondta, hogy az aranysakál évek óta jelen van a tőlük légvonalban egy kilométerre lévő erdőben, korábban az ott elhelyezett vadkamera is rögzítette, ahogy egy fiatal példány elhaladt előtte. A helyi vadőr kis időn belül már a negyediket lőtte ki az aranysakálok közül, ősszel három kant terített le, amikből az egyik aranyérmes lett a trófeabírálaton, nemrég pedig szintén egy jókora kan sakál került puskavégre. A vadőr a szukákat eddig még csak távcsővel látta, mert jóval rejtőzködőbbek, mint a kan – meséli István.

Több száz állat védelméről kell gondoskodni Jászkisér határában

A gazda tanyája közelében 16 darab magyar tarka húsmarha, 5 bivaly, 7 magyar szürke, 14 szamár, 10 magyar hidegvérű ló, 30 kecske és 350 juh (60-as törzsállomány fekete és fehér hortobágyi rackából, 21 egyedes törzsállomány cigájából, a többi pedig árutermelő állat) legel összesen mintegy 300 hektáron, egy erdőszéllel érintkező területen. A közeli tölgyesben sok a búvóhely, a nádas, mocsaras, szikes részek remek helyeket adnak a rejtőzködésre és az utódnevelésre is. A vadőr is ott lőtte a méretes aranysakál kant, és találtak már ott vadmacska kotorékot, no meg rengeteg vaddisznó járja azt a részt. Nagyobb ragadozó; medve, farkas szerencsére nincs a környéken. Juhász Tibor természetvédelmi őr vette fel tavaly a vadmacska kotorék adatait, amiben jelenleg nincs lakó. Van egyéb ragadozó, de az nem veszélyes a nyájra; a ritka rétisas fészkére is bukkant itt Borda István.

Az országot átszelő medve a közelben trappolt

Viszont az a híres medve, aki átsétált az országon, és a Pétervására főutcáján tartott futásáról is emlékezetes, minden bizonnyal a közelben, Jászkisér és Jászberény között haladt el Szolnok felé, ahol később a Tisza ártérben látták úszni. A Pétervásárán a nagyragadozókról tartott lakossági fórumról itt olvashatja helyszíni riportunkat.

A kuvaszok megelőzik a bajt

csodas kuvasz jaszkiser


Nálunk egyelőre nem támadta meg a jószágokat, mert kutyákkal őrizzük őket. A legelő körül ugyan fasor van, ám a legelők nyitottak, ilyenen általában nem jellemző a ragadozók támadása. Villanypásztorunk nincs, mert éjszakára és delelni is behajtjuk a nyájat a hodályba, oda pedig nem megy utánuk az aranysakál, mert sok kutyánk van. Három kuvasz dolgozik velem, az egyik, a Csodás névre hallgató ingázik a tanya és a legelő között, a másik kettő van a tanyán egy nagy közép-ázsiai kutya társaságában. A legelő jószágot sinkák kísérik, a marhákkal 2, a juhokkal 5 jár ki, a kuvasszal együtt. Összesen több, mint 10 kutya védi a birtokot és a jószágot – meséli a gazda.

Széttépett őzek, farkaskaland Komlóskán

Ha jószágot eddig szerencsére nem is, őzeket találtak már szétszedve a környékükön, idén január-február tájékán 3 példány maradékát hagyták ott valamilyen ragadozók, amik vagy kóbor kutyák, vagy aranysakálok lehettek. Ezeket tartják távol a haszonállatoktól a kuvaszok, akik a kétlábú tolvajok ellen is hatásos védelmet adnak, mert nem lehet őket se elriasztani, se megvesztegetni. A kuvaszok közül Csodás a Kuvasz-Őr nagyragadozóvédelmi program részeként, Szép Ábrahám programvezető közreműködésével került Jászkisérre. A egyikük, Dézi pedig annak a két komlóskai kuvaszfiúnak az anyja, akik az erdész-vadász gazdájuk elmondása és a nyomok tanúsága szerint a 2017-2018-as télen találkoztak farkassal, és nem engedték át azt a villanypásztoron a nyáj közelébe.

Csurja Zsolt
agrármérnök

Forrás: Magro