barnamedveCsupán évi 140 medve kilövésére ad engedélyt a környezetvédelmi miniszter, holott a Hargita Megye Tanácsának honlapja szerint ennek triplájára lenne szükség.

„Miközben a környezetvédelmi minisztérium struccpolitikát folytat, nálunk a medveprobléma emberáldozatokat követel. Ezen a héten két eset is történt, egy 6 gyermekes családanyára és egy 15 éves fiúra támadt a medve - pedig ma még csak kedd van” – mondta a hargitamegye.ro-nak Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke annak kapcsán, hogy Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter közmeghallgatást rendezett a nagyvad ügyében.
Szabályozásra, megelőzésre és beavatkozásra egyaránt szükség van, illetve Hargita megye esetében sajátos szabályozást kell kidolgoznia a minisztériumnak, hiszen Romániában sehol nincs annyi áldozat, mint itt - mondta Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsa évek óta kiemelt figyelmet fordít a probléma megoldására, ennek érdekében hozta létre a Tájgazdálkodási Munkacsoportot is. A megyei tanács közreműködésével jött létre és működik a Hargita Megyei Nagyragadozó Platform az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága saját projektje részeként, melynek keretében szakemberek és az érintettek – erdőtulajdonosok, vadászok, gazdálkodók, állattartók – közösen próbálnak megoldást találni arra, hogy a medve és az ember együttélése konfliktusmentes legyen.

Forrás: MH