vadgazdalkodasi alapAz Országos Magyar Vadászkamara (a továbbiakban: Vadászkamara) 2019. május 3-án megtartott országos Küldöttközgyűlésén az Országos Vadgazdálkodási Alap (a továbbiakban: Vadgazdálkodási Alap) vonatkozásában is módosította a szervezet Alapszabályát.

A pályázati rendszer nem változott radikálisan, a módosítások célja egyrészt az egyes döntési jogkörök átalakításával az ügyintézés gyorsítása, egyszerűsítése, másrészt a jogosultak pályázati kedvének növelése volt. A pályázatokkal kapcsolatos döntési folyamat felgyorsult: a támogatásról szóló döntést és rangsorolást az országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság (a továbbiakban: OVVB) hozza meg, az elutasított pályázatokkal kapcsolatosan benyújtásra kerülő felülvizsgálati kérelmekről pedig az Elnökség dönt. A Küldöttközgyűlés korábbi döntése szerint a Vadgazdálkodási Alapba 500 millió forint került elkülönítésre a vadgazdálkodási pályázatok támogatására, valamint a pályázati rendszer működtetésére.

A 2020/2021. évi pályázati felhívás és valamennyi kapcsolódó dokumentum az előző évi kiíráshoz és a pályázati rendszer működését leíró szabályzatban foglalt határidőhöz képest egy hónappal hamarabb került közzétételre.

A Vadászkamara célja ezzel az volt, hogy a vadászatra jogosultaknak több ideje legyen ismerkedni a pályázható célterületekkel és a kapcsolódó feltételekkel, alaposabban átgondolhassák a fejlesztési elképzeléseiket és legyen idejük a szükséges engedélyeket, igazolásokat begyűjteni.

Összesen 377 vadgazdálkodási egység részéről 821 pályázatot nyújtottak be.

A Vadászkamara területi szervezeteinek vadvédelmi és vadgazdálkodási szakemberei a Vadgazdálkodási Alap Működési Szabályzatában és a pályázati felhívásban foglaltak szerint formailag ellenőriztek és tartalmilag véleményeztek.

Az OVVB a fentiekben felsorolt szempontok alapján 685 pályázatot minősített megfelelőnek, amelyek összes támogatási igénye közel 512 millió Forint, mely meghaladja azt a pénzügyi keretet, ami rendelkezésre áll a pályázatok finanszírozása kapcsán. Ezért az OVVB a meghatározott és közzétett pontrendszer alapján döntött a támogatott és nem támogatott pályázatokról.

A befogadott (formailag megfelelő) pályázatok azonosítója, a pályázó neve és a pályázat címe az alábbi linken érhető el, valamint a táblázat alján olvashatók az idei évben nem támogatott pályázatok adatai is.

Forrás: OMVK