hodokValószínűleg nem sokan gondolták volna azok közül, akik az 1996-os visszatelepítési programban részt vettek, hogy több mint húsz évvel később micsoda problémákat és örök konfliktusforrást jelent majd a hód.

Hiszen, ami a természetvédelem szemszögéből nézve lehet siker, a gazdálkodók oldaláról nézve már korántsem az…

A kisalföld.hu hírportál a napokban számolt be arról, hogy talán végre előrelépés történt a természetvédelmi hatóságok részéről is az egyre nagyobb méreteket öltött károkozás orvoslására. Ugyanis a korábban engedélyezett, évente 250 eurázsiai hód terítékre hozatala a szigorú előírások miatt eddig gyakorlatilag a legtöbb vadásztársaságnál meghiúsult. Most ezeken a szabályokon igyekeztek enyhíteni az illetékesek.

A módosítás részben a lelőtt egyedek kezelésére vonatkozik. Az eddigiek szerint ugyanis a tetemeket hűtőben kellett tárolni, majd azt követően fehérjemegsemmisítőbe kellett szállítani. Ennek költsége rendkívül magas volt, kilónként nagyjából háromezer forint, ami figyelembe véve, hogy egy átlagos példány 20-30 kilógrammot nyom, húsz hód esetében már legalább 1,8 milliójába került volna az érintett vadásztársaságoknak. Ekkora költséget – érthető módon – nem vállaltak be.

Ezért üdvös a hatóságok részéről az-az engedmény, hogy a puskavégre került egyedek dokumentálása és egyéb szabályok betartása mellett a helyszínen is eláshatók, a további tárolási, szállítási procedúrát mellőzve.

Talán ez apró vígasz lehet azon gazdálkodok számára, akik éves szinten is komoly pénzeket fordítanak arra, hogy a hódok által okozott gátak rongálását és az ezzel járó nagymértékű tájformálást valamilyen módon helyrehozzák.

Forrás: Vadászlap
0
0
0
s2smodern
powered by social2s