1898. január 23-án, 125 éve ezen a napon született Széchenyi Zsigmond.


A gróf, a hazánknak generációk hosszú során át kimagasló személyiségeket adó Széchenyi család egyik jeles tagja, neves vadászíró, világjáró, lapunk egykori munkatársa, a vadászirodalom vitathatatlan triászának egyike.

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – tartja a híres környezetvédelmi aktivista, David Brower mondása a természet értékeinek fenntartható használatáról. Mire, ha a vadászatra ne lenne ez hatványozottan igaz, amellett, hogy tudjuk: az ember hatással van a környezetére mindennapi élete, – vadászati, vadgazdálkodási – tevékenységei során, mely tudatos, tervezett, befektetett munka eredménye, megvalósulása a jelen – és a jövő – adottsága. Ennek értelmében életlehetőségeinket, – kulturális, természeti – kincseinket nem „csupán” utódainktól előzetesen, hanem sokkalta inkább elődeinktől kaptuk, az ő fáradtságos, gyakran élethosszig tartó hivatásuk eredményeként.

Szerkesztőségünk töretlenül azon dolgozik, hogy a – immáron 111. évfolyamába lépett – Nimród Vadászújság hasábjait, múltjához méltóan olyan szakmai cikkekkel, és olyan, a vadgazdálkodásért, a magyar vadállományért tevékenyen dolgozó emberekről készült írásokkal töltse meg, melyek nem csak példaként, de iránytűként is szolgálhatnak gyorsuló, gondterhelt világunkban.

Ilyen kapaszkodót jelent Széchenyi Zsigmond élete és munkássága. Születésének 125. évfordulója okán az esztendőre emlékévként tekintünk, ezért visszatérően, idei évfolyamunk minden lapszámában, illetve internetes oldalainkon is foglalkozunk a közismert világjáró vadász szellemiségével, örökségével.

Kötetei kétségkívül a magyar vadászirodalom remekei. Ugyan expedícióihoz nem kapcsolódnak felfedezések, ennek ellenére írásai földrajzi ismeretek gazdagodását is szolgálták, külföldi vadászatairól tiszta magyarsággal írt könyvei a szórakoztatás mellett a helyes szóhasználatra és fogalmazásra is oktatták, a többi között a kor magyar zoológusait, szakembereit. Vadászember volt egész életében, de írásait olvasva elismerhetjük: érzéke volt a madármegfigyeléshez, természet- és tájleíráshoz, s így önmagukban, mint irodalmi anyagok is helytállóak lehetnének.

Olyan helyeket, vadászokat ismerhetett meg, olyan vadászatokon vehetett részt – részben rokoni kapcsolatai, főként pedig meghívásai révén –, amelyek az egész világon egyedülállóak voltak azokban az időkben, azóta pedig megismételhetetlenek.

Széchenyi Zsigmond vadásztörténeteit és megfigyeléseit 14 könyvben írta meg, ami már önmagában véve is rendkívüli írói teljesítmény lenne, de mindezt olyan formában, stílusban, tudással, humorral és tartalommal tette, hogy méltán nevezheti az utókor a „hazai vadászati irodalom aranytollú krónikásának”, illetve „a vadon poétájának”. Művei több mint 50 kiadásban, összesen több mint másfél milliós példányszámban jelentek meg, nem csak magyarul, hanem hét további nyelven is.

Az írásai kapcsán napjainkig fennálló, szinte olthatatlan szomjat pedig mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a 2021. évi „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából, egységes formában újra megjelent – a magyar vadászirodalom klasszikusainak műveit felsorakoztató – életműsorozat Széchenyi kötetei is töretlen sikernek örvendenek.

Mindemellett kiváló fotóművész is volt, könyveit igen gazdagon illusztrálta, valamint elkészítette a vadászati szakirodalom bibliográfiáját is, részt vett a Természettudományi Múzeum 1956-ban elpusztult Afrika-gyűjteményének pótlásában, gyermekkorától naplót vezetett, de a háborús időkben elszenvedett meghurcoltatásait, porrá égett vadászzsákmányának történetét is tömören papírra vetette, fontos kordokumentumokat hátra hagyva.

Utolsó afrikai útját is legnagyobb támaszával, feleségével együtt tette meg, akiről Széchenyi maga írta: „Segítő tanácsa, lankadatlan lelki támogatása csaknem társszerzővé minősíti". S akiről köztudott, hogy – két évvel ezelőtti haláláig – rendkívüli odaadással gondozta férje megmaradt, igen gazdag hagyatékát.

2022 októberében nyílt meg a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum névadóját bemutató kiállítás újrarendezett és bővített szobája, amely tárlatban immár számtalan személyes tárgy megtekinthető a család Logodi utcai otthonából, Széchenyi feleségének lánya, Birck Eszter jóvoltából. A megnyitón is elhangzott, hogy a gróf életműve maga a vadászirodalom, ami nem az irodalom leszűkítése a vadászat témájára, hanem egy különálló műfaj, önálló világ, melynek ideáltípusa ő maga.

A nem vadász és író, hanem a vadászíró mivoltát, műveit számos aspektusból meg lehet közelíteni, ezért is számít hiánypótlónak lapunk főmunkatársa, Gyorgyevics Tamás Széchenyi Zsigmond kutató 2021-ben másodízben megjelentetett monográfiája a vadászati ikon életéről.

Végezetül, mi mást is lehetne kiemelni, minthogy Széchenyi írásai által javul, már-már megnemesedik a sokak által mélyen elítélt, szimpla gyilkolásnak, ölésnek stigmatizált vadászat megítélése, hiszen történetein át a puskával erdőt járó ember – kicsit sem ördögtől való – gondolataiba enged betekintést.

Mint tudjuk, a vadászat nem a puska elsütését és a vad megölését jelenti, hanem ennél sokkal többet. A 125 év alatt, ha mást nem is, ezt bizonyára megtanultuk tőle: „A vadászat: vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!..."

Forrás: Nimród