2023 ev erdeszeAz összesített eredmények alapján a Zalaerdő Zrt. erdésze, Jánosi Kristóf lett az idei „Az év erdésze” verseny győztese. A dobogó második fokára Szukhentrunk József, a TAEG Zrt. erdésze, a harmadikra pedig Tratnyek Tamás, a SEFAG Zrt. erdésze állhatott.


Mint arról a minap már beszámoltunk, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) által meghirdetett, „Az év erdésze” verseny idei országos döntőjének házigazdája a 153. OEE Vándorgyűlésnek is helyszínt adó állami erdőgazdaság, a Bakonyerdő Zrt. volt, melynek keszthelyi és balatonfüredi erdészetének területén mérték össze tudásukat csütörtökön és pénteken a területi válogatók legjobbjai.

Az országos döntőben két nap alatt, 15 versenyszámban, 19 versenyző mérte össze tudását és vetélkedett elméleti és terepi versenyszámokban „Az év erdésze 2023” kitüntető címért. A sportszerűség érdekében, a korábbi évekhez hasonlóan a házigazda nem indított versenyzőt.

A verseny – melyre az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó, felsőfokú erdészeti képesítéssel nem rendelkező középfokú végzettségű erdész szakemberek, erdésztechnikusok jelentkezhettek – fontos küldetése az erdészhivatás presztízsének társadalmi növelése, a résztvevők szaktudásának és felkészültségének gyarapítása, a szakmát művelők közötti barátságok erősítése.

A versenyszámok vezető- és pontozóbírói között voltak az erdészeti szakközépiskolák gyakorló tanárai, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége képviselői, az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai, az Nemzeti Földügyi Központ erdőtervezői, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal erdőfelügyelői és vadászati felügyelője, valamint a Bakonyerdő Zrt. dolgozói.

A verseny megnyitóján Váradi József, a Bakonyerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi főmérnöke, Andrésiné dr. Ambrus Ildikó OEE technikus alelnök és Pap László, az Agrárminisztérium képviselője köszöntötte és biztatta a résztvevőket.

„Nagyon sokrétű a verseny, mert az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati tudás széleskörű alkalmazásán alapul. Írásbeli feladatsor, majd egyebek közt sarangmérés, választékolás, a vadászat témaköréből pedig lövészet, illetve trófeabírálat következett. A kollégák, akik ide, az országos döntőbe eljutottak, valóban az adott megye legjobbjai, tehát erős versengésre számítok” - bocsátotta előre lapunknak a megnyitó után Váradi József.

Andrésiné dr. Ambrus Ildikó erdőmérnök pedig azt mondta: az erdészek munkája a közjóért végzett munka, tehát nagy felelősséggel jár, ezért is van jelentősége az évenkénti szakmai megmérettetésnek. Az erdészeti ismeretek mellett a vadászati tudás pedig azért fontos, mert a két álláshelyet gyakran egyként hirdetik meg, valamint a díszciplínák ki is egészítik egymást.

Jó példa erre a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-től érkezett kerületvezető erdész és vadász, Horváth Róbert, aki elmondta: először vett részt a versenyen, és 30 évvel ezelőtt végzett technikusként. Elmondta, habár az tananyag egységes, az állami erdőgazdaságok sajátosságai nagyon különbözőek is lehetnek, más az erdők faösszetétele, a vadállomány és még sorolhatnánk. Ebből fakadóan más és más az egyéni ismeretanyag is, olyan nincs, hogy valaki mindent tud – ha mégis, akkor az biztos az év erdésze lesz a verseny végén.

Forrás: Nimród