Nincs csodálatosabb, mint a hófödte erdő. A mozdulatlanul álló fák ágain fakopáncs kutat élelem után, a földön nyomok árulkodnak arról, merre vadászott a róka, hol haladt el a rudli, vagyis a szarvascsapat. Minden békés és nyugodt, de az erdő belsejében élet-halál harc folyik a túlélésért, hisz táplálék alig akad, a fagy elviselhetetlen még néhány napig. Csór Attila erdész nap mint nap átéli az erdő csodáit.

„Én minden évszakot szeretek az erdőn, de ha választani kellene, mindig is a tél volt az, amiért a leginkább lelkesedtem. Ilyenkor meztelen az erdő, sokkal több mindent lehet látni, mint nyáron, lombos, zöld állapotában” – meséli szeretettel a hangjában Csór Attila, a Pilisi Parkerdő Zrt. valkói erdésze. Hozzáteszi, ilyenkor sokkal több információt is kapnak a vadállományról, annak mennyiségéről és minőségéről.

„Az erdőnek megvan az a sajátossága, hogy minden évszakban más, sosem mutatja kétszer ugyanazt az arcát – magyarázza Csór Attila. – Édesapám is erdész volt, s amikor szakmát kellett választanom, nem engedte, hogy erdészeti iskolába menjek. Úgy gondolta, túl kemény ez a hivatás. Én azonban nem hagytam magam, és végül Sopronban, az erdőmérnöki karon végeztem.” A természet pedig végleg magával ragadta a fiatal szakembert, aki jelenleg a Valkói Erdészetnél dolgozik.

Beszélgetésünk helyszíne, az Erzsébet-pihenő is itt található, Erzsébet királynéról nevezték el, aki gyakran kilátogatott ide kíséretével, s ezen a helyen pihente ki a lovaglás fáradalmait. Persze nem ez az egyetlen olyan terület Valkón, amelynek a neve a múltról árulkodik. „Azokból a kifejezésekből, földrajzi nevekből, amelyekkel itt találkozunk, az erdő múltjára következtethetünk. A területen több olyan út is található, amely valamelyik hercegről kapta a nevét, de van egy nagyon széles és hosszú utunk is, amit Király útnak hívnak. Ez is Erzsébet királyné kedvelt lovagló útvonala volt. A környéken található egy tisztás is, amelyet Rudolf trónörökösről neveztek el, sőt Ferenc József nevét is viseli egy terület. A Budai úton száz évvel ezelőtt még szürkemarhákat hajtottak fel az Alföldről a budai vásárba. Különlegesség, az itteni zarándokút is, amely a máriabesnyői templomhoz vezet. Ezen keresztül a Tápióságból jönnek fel a hívők. Több Mária-kép szegélyezi ezt az utat, és a zarándokok mindig a képeknél pihentek és imádkoztak” – vezet be minket a valkói erdő történetébe vendéglátónk.

Amikor egy tisztás mellett elhaladva őzeket pillantunk meg, halkan odasúgja: „A téli erdő megviseli a vadat, hiszen ilyenkor kevés az élelem, amin próbálunk segíteni. Etetőhelyeinken szálas- és más vitaminokban gazdag takarmányokkal próbáljuk feljavítani kondíciójukat. A fajok fennmaradása szempontjából ugyanakkor igen fontos a téli időszak, mert szelektálja a vadakat, s az egészségesek maradnak életben. Maga a hideg nem zavarja az állatokat annyira, mint azt sokan hiszik. Nekik sokkal rosszabb, ha fagypont közeli hőmérséklet mellett csapadék, főleg ónos eső hullik” – mondja Csór Attila.

Az erdőben persze nem csak vadakat látni, az utakat gyakran – igaz, nem a legnagyobb téli hidegben – a kirándulók is birtokukba veszik. „Ha valaki sétálni jön ide, az hallhatja azokat a szavakat, amiket az erdő mond. Csak az övé lehet az erdő ajándéka is. Persze ezeket az ajándékokat meg kell látni. Nemcsak az erdészeknek, más erdőjáró embereknek is. A munkámban ezt tartom a legfontosabbnak. Amíg ki tudok ide jönni, és minden egyes nap egy újabb élménnyel gazdagodhatok, addig szeretettel csinálom” – teszi hozzá az erdész. Majd csillogó szemmel, csendesen, azt mondja, az erdő egy életen át, a bölcsőtől a sírig elkíséri az embert.

Forrás: Magyar Hírlap