elektromos kerítésA Vas megyei településen, Kondorfán már több panasz is érkezett a helyi szervezetekhez a kiskertekben megjelenő vadállatokról. A helyi vadászszervezet az állatok elriasztására ezért több méteres elektromos kerítést helyezett ki. A megfelelő mértékű feszültség nem okoz maradandó károsodást, de hatásosnak bizonyult a vadállatokkal szemben. Előfordulnak azonban olyan esetek is, mikor a kihelyezett kerítés

Kondorfán április közepén helyeztek ki és állítottak üzembe úgynevezett villanypásztort, mely egy kerítéshez hasonlít. A két méteres oszlopokhoz öt sorban rögzítettek fémhuzalokat, melyek két kilométeren keresztül nyújtanak védelmet a település északi oldaláról indulva. A dróthuzalokba egyenként hatezer voltnyi áramot vezettek - tudta meg lapunk Henrik Istvántól, a Nyugat Vadásztársaság elnökétől. Hozzátette: Az elkészült kerítés az emberekre és állatokra egyaránt ártalmatlan. Mindössze egy csípést érezhet az, aki véletlenül hozzáér. A kerítés kiépítését az egyesület már régóta tervezte, és Vas megyében már egyre több helyen látni ilyen elrettentő berendezést. A helyi önkormányzat, hogy segítsen a károsult gazdákon, eldöntötte, hogy 240 ezer forintot ad a vadásztársaságnak. A teljes kiépítés, az üzembe helyezés és az anyagár együttesen egymillió forintba került - mondta Henrik István. A gazdáktól nem várnak el anyagi hozzájárulást, örültek annak is, hogy megengedték, az áramot a házaikból vigyék el a kerítésig. A kihelyezett villanypásztor nem okoz maradandó károsulást a vadaknál, így nem követett el törvénybe ütköző magatartást a Nyugat Vadásztársaság. Abban az esetben, ha olyan elektromos kerítést telepítettek volna, mely igen magas feszültségű áramot hordoz magában, úgy már állatkínzásról, és szabálysértésről van szó - mondta lapunknak Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora. A vadászati törvény szerint ugyanis csak lövéssel vagy ragadozó madárral lehet elejteni vadat, minden ezzel ellentétes eszköz tiltottnak minősül. Ügyelni kell arra, hogy ne okozzanak az állatnak az elrettentés során maradandó károsodást. Az állatot a csekély áramütés során is megtanulja, hogy ne menjen többet a kerítés közelébe - tette hozzá a kurátor.

Jogos és jogtalan védelem

Vannak azonban olyan esetek, mikor szándékosan olyan kerítéseket építenek ki, melyek rosszabb esetben akár halált is okozhatnak. A nagy feszültséggel ellátott kerítések ugyanis tiltott védelmező eszköznek minősülnek. Tíz évvel ezelőtt egy 18 éves BAZ megyei fiú több barátjával együtt bemászott egy helybeli lakos kertjébe. Tették mindezt azért, hogy néhány almát megkaparintsanak az egyik fáról. A fiatal fiú azonban nem vette észre, hogy a földön a tulajdonos egy szigetelés nélküli drótot húzott keresztül. Ebben akadt meg a fiú lába, és szenvedett halálos áramütést.
Tavaly egy idős férfi halt meg, mert hozzáért a saját maga által tervezett villanypásztorhoz. A 220 voltot a férfi azért vezette a kerítésbe, mert megelégelte, hogy kutyája mindig kirágja a kapu alját. 2008-ban egy kesznyéteni férfi védte meg terményét villanypásztorral, melyet egy 220 voltos konnektorhoz kötött. A három tolvaj, akik tudtak is a kerítésbe vezetett áramról, mégis megpróbáltak lopni a 69 éves Szoboszlai Barna kertjéből. Egyikük, egy 48 éves férfi szörnyethalt. A gazda ellen ezt követően több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Borsod megyei bíróság. Az idős férfi a bíróságon elmondta, hogy a folyamatos támadások, és lopások miatt jutott el oda, hogy árammal védje meg az általa megtermelt növényeket, gyümölcsöket. Hozzátette: több embernek elmondta a faluban, hogy árammal védi kertjét, és ezt figyelmeztető táblára is kiírta, bár azt mindig letépték. A tárgyaláson jelen volt Szepessy Zsolt, Monok polgármestere is, aki az eset után védelmébe vette "Barna bácsit", aki mentelmi jogot is élvezett, amíg az Országos Választási Bizottság fel nem függesztette azt. Ezek az esetek miatt módosították a birtokvédelemre vonatkozó jogszabályokat. A Büntető Törvénykönyv így kiegészült a megelőző jogos védelem fogalmával, ezáltal mindenki vezethet úgynevezett gyengeáramot a kerítésébe.

Forrás: Népszava Online