őzbakvadászatHeves megye | A vadászidényre is hatással van a gazdasági válság, bár egyre erősebb a hazai fizetőképes kereslet a bérvadászok között.
A tapasztalatok alapján kiegyensúlyozódott a hazai, illetve külföldi vendégvadászok aránya a megyei vadászterületeken. Ez egyfelől annyit jelent, hogy e téren már a magyar fizetőképes kereslet is szépen fölzárkózott a külföldi puskások mellé, másfelől a határon túli érdeklődés mérséklődését is jelzi, nem utolsósorban a gazdasági világválság következményeként.

A különböző országokból érkező vadászok megoszlása között is eltolódás érzékelhető, a hagyományos német ajkú (osztrák, németországi) helyett egyre több spanyol és olasz vendég érkezik, de dán és amerikai is akad. A gazdasági válságnak egyéb hatása is van a vadászati ágazatra: a mostani őzbak-szezonban például nem feltétlenül mindenki a legszebb, legnagyobb trófeára „hajt”, hanem inkább a kisebb értékűt keresi, abból viszont többet akar lőni.

Míg egy átlagos-közepes 300 grammos őzbak-trófeáért 410 eurót (110 ezer forintot) kell leróni, addig egy kimagasló 600 grammosért már akár hétezret (közel kétmillió forintot) is fizethetnek. De egy jó 450 grammosért is kétezer eurót (félmillió forintot) kérnek el a vadgazdálkodók. Vagyis: inkább lő valaki három szép háromszáz grammos agancsú őzbakot, mint egy kapitálist, amiért sokszorosát kellene fizetnie, a vadászélmény viszont így is megvan.

Bocsi Csaba tájékoztatása szerint április 15-től megkezdődött megyénkben is az őzbak vadászata. A Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatójától megtudtuk: Heves megye őzállománya az idei februári vadlétszámbecslések szerint 11 ezer 696 példány volt. Az éves vadgazdálkodási tervekben 3294 őz lelövése szerepel, amelyből 1085 a bak, 1026 a suta és 1184 a gida.

A megyében található két vadgazdálkodási körzetből az I/1. számú Szolnok és dél-hevesi apróvadas körzet sík vidéki jellegű apróvadas területein él jobb minőségű őzállomány, 6764 darabos becsült egyedszámmal. Ebből mintegy 552 bakot szeretnének terítékre hozni. A megyei FVM hivatalának szakembere kifejtette: a 2009/2010-es vadgazdálkodási év eredményei közel maradéktalanul, 95 százalékban teljesültek. A lelőtt 2961 őzből 1084 bak volt, amelynek felét bérvadászok ejtették el.

Az őzbak-trófeák között összesen 73 érmes akadt (12 arany, 24 ezüst és 37 bronz minősítéssel), s ezek közül 9 kimagasló, 500 gramm feletti súlyú agancsot vettek számba. A mostani idénykezdettől számított másfél hétben a vadászati hatóság 100 őztrófea bírálatát végezte el: a csúcson három 500 grammost találtak, egy pedig 600 feletti volt.

Nem az őz számít vadkár-rekordernek

Az őzek kártételének számlájára, a vaddisznókhoz vagy a gímszarvasokhoz viszonyítva, szerényebb összeg írható, sőt még a mezei nyúl is képes komolyabb mezőgazdasági veszteséget okozni. A válogatós ízlésű őz leginkább a fiatal hajtások lecsipegetésével az erdőfelújításokban okozhat kárt, de megdézsmálhatják a kerti zöldségeket is.

Forrás: Heol