A fiatalabbak emlékezetében még bizonyára frissen él az általános iskolai történelemkönyvben szereplő képillusztráció, amelyen primitív eszközökkel felfegyverkezett ősemberek csoportja igyekszik elejteni egy zsákmányállatot. Cselekedetük indítéka kézenfekvő volt: egyrészt életüket védték, másrészt a táplálék megszerzésével túlélésükről is gondoskodtak. Az eltelt évmilliók alatt rengeteg minden változott, de a zsákmányszerzés ösztöne sokak génjeibe átöröklődött. Milyen szabályok vonatkoznak ma a vadászatra, és mi a jelenlegi magyarországi helyzet - tettük fel a kérdést Prezenszky Jánosnak, a téma avatott szakértőjének.

- Ön hogyan került kapcsolatba a vadászattal? Mi a mostani funkciója és feladata?
- A vadászattal való kapcsolatom gyerekkortól datálódik. Keresztapám erdész volt Galyatető mellett, és így lehetőségem volt már korán belekóstolni ebbe a hivatásba. Hivatalosan 1972 óta vadászom. Az agráregyetem elvégzése után 1976-ban Árpádhalmára kerültem a Magyar Vadászok Országos Szövetsége, a MAVOSZ vadgazdaságához. A következő évben a MAVOSZ Heves megyei Intéző Bizottságában mint megyei fővadász kezdtem tevékenykedni. Azóta az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei területi szervezetének a titkára is vagyok. Megyei fővadászként feladatom a vadászatra jogosultakkal történő szakmai munka, míg a kamara titkáraként az egyénnel, tehát a vadásszal és az ő ügyeivel foglalkozom.
- Az önök illetékességi területén hány vadásztársaság működik, és mekkora a taglétszámuk?
- Heves megyében hatvanegy területes vadászatra jogosult és közel negyven terület nélküli vadásztársaság található. A taglétszám kétezer-hétszázharminchét fő volt tavaly, közülük százhuszonnyolcan voltak hivatásos vadászok.
- Milyen elvárásoknak kell a leendő vadászoknak megfelelniük? Kik és hogyan ellenőrzik a szabályok betartását?
- A leendő vadászoknak - és persze a már régóta vadászóknak is - a vadászati törvény paragrafusainak és elvárásainak kell megfelelniük. Emellett nagyon fontos az etikai szabályokhoz való igazodás. A törvény és a szabályok betartását a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati és halászati felügyelősége ellenőrzi.
- A közvélemény úgy tartja, hogy a vadászat egy szűk zárt kör úri, majd elvtársi passziója volt. Sokak véleménye szerint a társaságok is csak kihalásos alapon vesznek fel új tagokat. Mi ebből az igazság, és mi a jelen állapot?
- Az, hogy zártkörű úri, illetve elvtársi passzió volt, csak részben igaz. Korábban a rendszerváltás előtt elég széles réteg vadászott, kétkezi munkásember, orvos, ügyvéd és vezető beosztásúak egyaránt. A vadászat nem volt drága sport, ellentétben azzal, amit napjainkban el lehet mondani róla. Ennek oka, hogy megjelentek a drága fegyverek, ruhák, kiegészítő termékek, rendkívüli módon emelkedett a benzin és a tagdíj ára is. Persze minden sport drága, és aki gyakorolja, meg kell fizetni az árát. A vadászat veszélyes üzem, a taglétszámot nem lehet a végtelenségig növelni. Az 1996. évi LV. törvény rögzíti, hogy egy vadászra legalább száz hektár területnek kell esnie biztonságtechnikai okok miatt. Lehet igazság abban, hogy az új tagfelvétel kihalásos alapon működik. Ez pedig azt jelenti, hogy jó ideje apáról fiúra - vagy lányra - száll a tagsági viszony. Nyilván új tagok nehezen vagy egyáltalán nem kerülhetnek be.
- Hol húzódik a határvonal a vadgazdálkodás, a sportvadászat és a bérkilövés között? Mik a különbségek és a közös vonások?
- Mint ahogy a vadgazdálkodás szó maga is mutatja, a vaddal való gazdálkodás az állomány védelmét, illetve az éves tervben engedélyezett kilövést takarja. A sportvadászat a termés learatása, a társadalmi munka és az egyesületi élet jellemzi. A bérkilövéssel pedig azok a vadászok foglakoznak, akiknek anyagi lehetőségei megengedik a vadászati szezonon belüli, hivatásos kíséret melletti vadelejtést.
- Egyes állatvédők szerint sportvadászat mint olyan nem is létezik, csupán védtelen állatok, etetőhelyeken történő leölése. Ön hogyan vélekedik erről a nézetről?
- Rendkívül lényeges a sportvadászok részéről is a törvény és a szabályok betartása. Sajnos a vadásztársadalmon belül is léteznek szabályokat megszegő etikátlan személyek. Tulajdonképpen olyan ez, mint a magyar társadalom leképezése: mindenféle ember előfordul közöttünk. Az utóbbi időben szinte már státusszimbólummá vált a vadászat az anyagilag tehetősebb emberek körében. Persze tisztelet a kivételnek... Én úgy szoktam fogalmazni, hogy jelenleg sajnos több a puskás, mint a vadász.
- Mit ért ez alatt?
- A vadász félti, óvja a vadat, míg a puskás egyre törekszik: hogy mielőbb vadat lőjön, szinte válogatás nélkül.
- Mik a nemzetgazdasági elvárások a vadásztársaságokkal szemben, hogyan alakult a társaságok gazdálkodási eredménye az elmúlt években?
- Az éves vadgazdálkodási tervben engedélyezett vadfajok kor és ivar szerinti vadászata, illetve az állomány szabályozása nagyon szigorú elvárásokat fogalmaz meg. Ettől eltérni csak tíz százalékkal lehet. Heves megyében 2007-ben az eredmény közel hetvennégy millió forint volt, ami a tavalyi évre ötvenkettő millióra zsugorodott. Sajnos a csökkenés évről évre szemmel látható.
- Megfelelők-e a vadászati tevékenységre vonatkozó szabályok? Ön miben változtatna?
- A vad védelméről, vadgazdálkodásról és vadászatról szóló, többször módosított 1996-os törvény túlzottan szigorú, helyenként túlszabályozott. Hadd említsek csupán két példát. Éveken keresztül korrekt vadazonosító jegyet kellett betenni a lelőtt állatba. Az idei évre kiadott vadazonosító jelek erre egyszerűen alkalmatlanok. A másik: a fegyverekről szóló 2004. évi, szintén többször módosított kormányrendelet véleményem szerint ésszerűtlen, nem ember- és vadászbarát. Több helyen kellene módosítani, és újragondolni.

Forrás: PUK