Népes aranysakál közösség él a baranyai határvidéken, a II. világháború előtt eltűnt ragadozó pár évtizede visszatelepült és számban is megerősödött. A vadászok szerint ritkításuk is szükséges.
Nem az Afrikából és a természetfilmekből ismert fajtáról beszélünk, de az aranysakál, amelyet népiesen nádi farkasnak is neveznek, sokban hasonlít a fekete földrészen élő rokonára, például abban, hogy falkában jár, vadászik, és jellegzetes üvöltő-vonyító hangot ad – mondja Torbó László, a vajszlói Sastya Vadásztársaság vadászmestere, aki sokat foglalkozott e szép, a rókához méretben, alakban is hasonlatos vaddal.

Még ma sem tudják sokan, nincs a köztudatban, hogy az aranysakál újra visszatelepült az országba, ahonnan valamikor a 20-as, 30-as években tűnt el, halt ki. A feltételezések szerint valamikor a 90-es évek közepén, a délszláv háború alatt, és annak hatására menekültek át az országba, a Dráva mentén, a folyón átkelve. Emiatt is Baranya a leginkább érintett vidék, ma is itt élhet a legtöbb aranysakál, amelynek számát hazánkban ezer példányra saccolja Torbó László. Kutatásai, megfigyelései alapján úgy számolt, hogy Baranyában akár hét példány is élhet az ormánsági erdőkben hektáronként, ma ez a szám bizonyosan nagyobb már szerinte.

A védett állat vadászati szezonja egyébként most, június végén kezdődik országszerte, idén azonban az ormánsági vadásztársaságok hivatalosan is engedélyt kaptak az egész éven át tartó kilövésre, elismerve valamiképpen azt, hogy népes populáció él a területen. Hivatalos adatok, tudományos bizonyíték egyelőre erre nincs, de a vadászok megfigyelései szerint, ürülék-, és gyomorminták alapján azt sejtik, feltételezik, hogy őzgidákra is támad a kis termetű ragadozó.

Forrás: Bama