Vajdaság-szerte a vadásztársaságok egy része az új vadászati és vadgazdálkodási törvény adta lehetőséggel élve elhatározta, hogy önálló életet kezd, és kiválik az eddigi szervezeti formából.
Akik ezt komolyan gondolták, megírták saját statútumukat, megtartották alakuló közgyűlésüket, és bejegyeztették új egyesületüket. Azaz jogi kifejezéssel élve: beadták a válókeresetet.

A válás pedig nem mindig, sőt többnyire nem történik kulturált, civilizált módon. Ilyenkor elszabadulnak az indulatok, és ami még rosszabb: jelentkezik a bosszúvágy. Ez akkor fokozódik, amikor sor kerül a vagyonelosztásra.

Logikus lenne, hogy csak a közösen szerzett vagyontárgyak félbefűrészelésére gondolnak, de ilyenkor megnőnek az étvágyak is, és számtalan esetről tudunk, amikor a válófelek megpróbálták azt is magukénak mondani, amit a másik fél saját tulajdonaként vitt a házasságba.

Hogy mi köze mindennek a vadászathoz? Csak annyi, hogy a kiválni szándékozó társaságok – azaz új nevükön egyesületek – arra kényszerülnek, hogy bizonyítaniuk kell, mi is az övék, és mit vittek a közösbe akkor, amikor kényszerből a nagy községi egyesületekbe társultak.

A topolyai Őzbak Vadásztársaság több mint száz éve gazdálkodik egyazon területen, amely inkább csökkent, mint gyarapodott, és ez nem az itteni vadászok lelkén szárad. A települések növekedése, az újgazdagok ültetvényeinek bekerítése, birtokok megszűnése, újraszervezése, gazdacseréje…, annyira átszabták a határt, hogy a szegény ember számára gond kijutni a földecskéjére, nemhogy még vadásszon is rajta.

Az egyesület kiválási döntésével egyidejűleg jelentkeztek a válásra jellemző „én tányérom, a te csészéd”-viták. Egyes szomszédoknak eszébe jutott, hogy az Őzbak Vadásztársaság által használt terület egy része az övéké, azaz a falujuk kataszteri határába sorolták a legutóbbi tagosítás alkalmával.

A mintegy 9000 hektárra zsugorodott terület csupán kis hányadáról, mintegy 400 hektárról van szó, amely fában, vízben, csenderesekben gazdag, és ezzel egyidőben a legtöbb vaddal rendelkező rész. Így érthető, hogy a topolyai vadászok is ragaszkodnak hozzá.

A múlt héten a Vajdasági Vadászszövetség helyiségeiben megtartották a – nevezzük így – békéltető tárgyalást, és mivel nem járt sikerrel, véglegesen kimondták a válást. Ezek szerint Topolya község területén három vadászegyesület fog működni. A Pannónia Egyesület, amely hat vadásztársaságot olvaszt véglegesen magába, a topolyai Őzbak Vadásztársaság és a bácskossuthfalvi Fácán Vadászegyesület. A határokat a Tartományi Vadászszövetség által kinevezett bizottság határozza majd meg, és a várhatóan salamoni döntés végleges lesz.

A határok változatlanok maradnak, mivel a törvény azt a társaságot részesíti előnyben, amely eddig is gazdálkodott a területen. A vitatott területrészen a topolyai vadászok tulajdonában jelentős földterület is van, amelyet fásítottak, és az évek során nagyszámú, a vadgazdálkodáshoz nélkülözhetetlen létesítményt is kiépítettek ezen a 400 hektáron.

Az igazi gond azonban csak ezután következik, ugyanis az illetékes köztársasági minisztérium bokros teendőire, illetve a kormány átalakítására hivatkozva késik a vadászterületek kiosztásával, így szokás szerint meghosszabbította az eddigi idejétmúlt, működésképtelen szervezeti formákat, és ebben az idényben még a régi rendszer szerint vadászunk.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2011/2012-es vadászidényben a tagsági díjat még a régi egyesülethez kell befizetni, a vadgazdálkodásból származó bevételek is a nagy egyesületi közös kasszába folynak be, és végtére ők szabják a lajbinkat még egy évig. A topolyai és a többi kiváló, azaz kiválni szándékozó egyesület ezek szerint mégsem lehet a saját gazdája. Kénytelen lesz lenyelni a békát, és reménykedni, hogy a hamarjában maguk alá lovat kapott egyesületi vezetők nem úgy torolják meg a rebellis társaságok törekvését, hogy a pénzeket kizárólag a hűséges társaságok gyarapítására fordítják. Fennáll annak lehetősége, hogy az új és a régi egyesületek viszályát a vadállomány sínyli meg, amit egy igazi vadászember sem szeretne.

Forrás: Magyar Szó