őzbak trófeaMagas az érmes viharsarki őzagancsok aránya. Zajlik az őzbakvadászat és a trófeabírálat is megyénkben. Szlovák vadászé eddig a két legértékesebb agancs. A szlovák Juraj Spidlik jött, látott, lőtt, és övé az eddigi két legnagyobb pontszámú őzbak-trófea Békésben.
Mindkét bakot a békéscsabai Alföld Vadásztársaság területén ejtette el, az egyiket reggel, a másikat este. Az eddigi csúcstartó trófea adatai: 657 gramm, 177,98 pont. A másik, 605 grammos trófea 156,23 pontot kapott a nemzetközi bírálati képlet alapján. A harmadik helyezett agancs a Nagykopáncsi Vadásztársaság területéről származik, tömege 627 gramm, 151,18 pontot érdemelt ki.

Valler Attila, a megyei kormányhivatal vadászati osztályvezetője elmondta, 130 ponttól aranyérmes egy trófea. Az őz-bakok agancsfelrakása 25 százalékkal gyengébb lett idén a korábbiaknál – főként az energiarabló belvíz, a kedvezőtlen időjárás miatt –, de Békés Jász-Nagykun-Szolnok megyével karöltve így is a legjobb minőségű bakokat produkálja az országban. A megyében 30 ezer őz él - ebből 2200 a bak -, a sutával, gidával együtt 6-7 ezer a teríték, vagyis ennyit lőhetnek a vadászok. Gondosan etetik, vigyázzák az állományt, a jó élőhelyi adottságok mellett ez a siker titka.
Dián János, a Nagyrátai Vadásztársaság vadászmester-fővadásza arany- és ezüstérmes trófeát is hozott a bírálatra. Elmondta, a vadállományt igen nagy mértékben pusztítják a szárnyas és szőrmés ragadozók.

Őzek, érmes trófeákkal
Aranysakál, nyestkutya pusztít a róka, héja mellett. Az országos top 10-be is bekerülhet az az őzbak-trófea, melyet tegnap Békéscsabán bíráltak. Az aranyérmes agancsú bakot Békéscsaba külterületén lőtte egy szlovák vadász. Trófeabírálatra már két aranyérmes vaddisznóagyarat is bevittek.

Nemzetközi bírálati képlet alapján pontozzák az őzbaktrófeákat megyénkben is. Figyelembe veszik a szárhosszokat, a köbtartalmat, a kiskoponyás, 24 órás tömeget, a gyöngyözöttséget, a koszorút, az ágvégeket, az alakot, a formát, a szabályosságot, a szárterpesztést. Az őzbakok ősszel hullajtják el az agancsukat, télen építik fel, az idei agancsfelrakás a közepesnél gyengébb. Ennek oka, hogy a kedvezőtlen időjárás, a belvízben való mozgás, a táplálékhoz jutás rengeteg energiájukat emésztette fel. Békés Jász-Nagykun-Szolnok megyével karöltve így is a legjobb minőségű bakokat produkálja az országban. Köszönhetően ez a vadászoknak is, akik gondosan etetik, vigyázzák az állományt, a jó élőhelyi adottságok mellett ez a siker titka.
Valler Attila, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vadászati osztályvezetője elmondta, az őzbakvadászati idény április 15-étől szeptember 30-áig tart, a trófeákat október 31-éig bírálják el. Békésben május 9-éig idén 729-et vittek be, tavaly ugyanezen időszakig 731-et, a múlt évben összesen 2278-at, abból 473 volt érmes. Az eddigi két legnagyobb pontszámú őzbak-trófea eddig Békésben a szlovák Juraj Spidlik nevéhez fűződik. Mindkét bakot a békéscsabai Alföld Vadásztársaság területén ejtette el, az egyiket reggel, a másikat este. Az eddlgi csúcs-tartó trófea adatai: 657 gramin, 177,98 pont. A másik, 605 grammos trófea 156,23 pontot kapott. Dr.Lami András az Alföld Vadásztársaság elnöke, Gráf István vadászmester és Hrabovszki János hivatásos vadász elmondta, városszéli vadásztársaságról lévén szó, különösen nagy eredménynek számítanak ezek a trófeák.

Náluk fokozottan jelentkezik a vadelütés, a hurkolásos orvvadászat, a kóbor kutyák és macskák károkozása az állományban. Többéves tenyésztői munka eredménye az állományjavulás, megkímélték azokat a bakokat, melyeket erre érdemesnek tartottak. Tavaly április 15. és május 9. között 120 külföldi vadász jelentkezett be őzbakvadászatra, idén ugyanezen időszakban 112. A spanyol fölény már a múlté, egyre több szlovák puskás érkezik. Az őzbak mellett a megye a fácánban és a mezei nyúlban nagyon erős, bár a tavalyi belvíz itt is jelentős károkat okozott. Dián János, a Nagyrátai Vadásztársaság vadászmester-fővadásza hangsúlyozta, rengeteg apróvad fészekalját, élőhelyét elvitte, elfoglalta a víz, a szárnyas és szőrmés ragadozók a korábbinál nagyobb mértékben pusztították az állományt. Egy részük védett, nem lőhető. A barna réti héja, az egerészölyv a kisfácánokat, kisnyulakat ragadták el, nem csoda, hiszen éppen a víz miatt mezei egeret, pockot nem találtak.
- Tizenegy aranysakált – népnyelven nádifarkast – lőttünk az utóbbi időben, ezek az őzet is elfogják vagy elüldözik - magyarázta Dián János.–Falkában vadásznak, mint a farkas, és amíg le nem rántják az őzet, nem tágítanak. Nyestkutyával is találkoztunk, ez Ukrajnából jött hazánkba. Több a borz, a vaddisznó is a korábbiaknál, utóbbinak kitűnő orra, szaglása van, a facántojást, a kisnyulat is pusztítja.
Pleskonics László, a csanádapácai Kittenberger Vadásztársaság hivatásos vadásza kiemelte, csak kilenc őzbakot tudtak eddig kilövetni, mert kevés a vendégvadász, a spanyolok tőlük is elmaradtak.

Forrás: Békés Megyei Hírlap