sasA januárban végzett felmérés szerint 530 rétisas, 230 parlagi sas, 7 szirti sas és 6 fekete sas telel Magyarországon.
A 9. Országos Sasszinkron 241 felmérője mintegy 11 500 négyzetkilométert járt be, lefedve a legjelentősebb sastelelőhelyeket, így az állomány nagy részét számba tudták venni Az eredmények összesítéséből kiderült, hogy a tavalyihoz képest nem változott lényegesen a Magyarországon telelő sasok száma. Egy évvel ezelőtt 175 rétisast, 170 parlagi sast, 1 szirti sast. és 3 fekete sast figyeltek, meg mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi területen, így az egységterületre számított „sassűrűség" az idei és a tavalyi évben nagyon hasonló eredményi hozott - közölte tegnap a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A sasok mellett az összes Magyarországon telelő ragadozó madarat is számba vették a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek. Az év madarának választott egerészölyv volt a leggyakrabban megfigyelt faj 5183 példánnyal, kékes rétihéjából 997 et, vörös vércséből 679 et, gatyás őlyvböl 316-ot, karvalyból 121-et, kerecsensólyomból 424, kis sólyomból 28-at, vándorsólyomból és héjából 17-et, pusztai ölyvből 13-at, vörös kányából pedig 4 et számoltak össze. Viszonylag nagy számban mutatkoztak barna rétihéják és egy barna kányát is megfigyeltek. A felmérést az MME a nemzeti parki igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve végezte.

Forrás: Népszava