A hét végén csupán két nap alatt a mintegy hetvencentis hótakaró kétharmada elolvadt, sártengerré változtatva a határt. A vad számára az eddig gondot jelentő hótakarót a belvizek, a jeges hó és a hideg váltotta fel.

A nyulak már novemberben elkezdék a párzást és az első idei fiataloknak a napokban kell világra jönniük. Sajnos számukra semmi jót nem hoz az időjárás, mivel nagyon kevés esélyük van a túlélésre. A vadgazdálkodással foglalkozók csak remélhetik, hogy a március vége és április eleje melegebb és szárazabb lesz, így a nyúlfiak második nemzedékének többsége megmarad.

Az idei év bebizonyította azoknak a szakembereknek az igazát, akik váltig állítják, hogy a vad takarmányozását nemcsak a havas téli napokra kell korlátozni, hanem szinte egész évben, folyamatossan kell etetni. A vadetetők feltöltése nemcsak a táplálék biztosítását szolgálja, hanem lehetővé teszi az állomány állandó felügyeletét is, és ami még ennél is fontosabb, az etetők körültekintő elhelyezésével távol tudjuk tartani az állatokat a forgalmas utaktól.

Vidékünkön a vadetetőkbe többnyire kukoricát, ocsút és szénát szoktak kivinni a vadászok, a nagyvadas területeken azonban indokolt a siló, az üzemileg előálított, pelettált takarmánykeverékek, de a nem emberi fogyasztásra való alma, és más gyümölcs feletetése is.

Ilyenkor gondoskodni kell a sózók feltöltéséről is, mivel a hideg időben a megnövekedett energiafogyasztás miatt a kint élő állatoknak sokkal nagyobb az ásványi sók iránti szükséglete. Amennyiben az etetők környékén nem találnak sót, a vad az utakra megy, ahol a hó és a jég olvasztása végett használt ipari sót nyalogatja. A határ ma még szinte makulátlanul és szűziesen fehér, de a rohamosan fogyó hotakaró még mindig elrejti a zord napok okozta veszteségeket, amelyeket csak a hó teljes eltűnése után tudnak majd felmérni a területvezető vadászok. Már most is biztosra vehető, hogy az elhullás nagy, hiszen lépten-nyomon láthatóak a ölyvek olyan állatok tetemét fogyasztva, amelyek máskülönben nem képezi zsákmányukat.

Félő, hogy a legnagyobb veszteség a nyúlállományt érte, mivel a helyenként rendkívül magas hóban szinte mozgásképtelenné vált állatok nem tudták elérni a kihelyezett takarmányt. Bár számos kiemelkedő szakember próbálkozott a mezei nyúl mesterséges szaporításával, sajnálatos, hogy egyikük sem járt sikerrel. Ezért a meglevő állományal nagyon is ésszerűen kell majd gazdálkodni az elkövetkező idényben. Tény, hogy Európa-szerte az elmúlt években a mezei nyúl populációja csökkent, mi több, egyes országokban már a vészharangokat is megkongatták. De mi még nem tartunk ott. Nem a vészharangok kongatásáról van szó, hanem arról, hogy az egyelőre szükségtelen. Ha az időjárás miatt megcsappant állományt kímélően kezeljük, és nemcsak a pillanatnyi bevételre, hanem a jövő szaporulatára is gondolunk, továbbra is vadászhatunk. Ha pedig engedünk a bevétellel kecsegtető keresletnek, és túlvadásszuk a területet, hát könnyen olyan helyzetbe juthatunk, hogy annak a bizonyos vészharangnak a megszólaltatása, de még félreverése sem tud segíteni rajtunk.

Forrás: Magyar Szó