Gyermekkora óta foglalkozik solymászattal Gasztonyi Dániel, aki családjával a közelmúltban költözött Szank határába. A fiatalembert a ragadozó madarak „párjuknak” tekintik. Húszféle vadmadarat tart szanki tanyáján Gasztonyi Dániel mestersolymász, aki kisfiával és feleségével a közelmúltban költözött az egykori tanyasi iskolába Tahitótfaluról. Az erdő mélyi tisztáson álló tanyában – mint azt a fiatalembertől megtudjuk – gyermekkorában sólyomtenyésztő telep működött. Gyakran töltötte itt nyarait a budapesti születésű Dániel.
A most 26 esztendős mestersolymász vadászcsaládban nőtt fel, 4 éves kora óta rajong a ragadozó madarakért. A tanya körül lévő volierekben 30-35 madár repked, közülük a leginkább tekintélyt parancsoló Presztízs, a szirti sas.
– Vele vadászunk, ő a „hobbimadarunk”. Itthon a szirti sas a legnagyobb madár, amit használunk a solymászatra – magyarázza Dániel, miközben az óriási madarat kesztyűjére ülteti. A fiatalember trenírozza és tenyészti is a madarakat, illetve azon túl, hogy bemutatókra és a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozó programokra jár velük biológiai kártevőriasztást is végez a madarakkal. – Nyugaton bevett módszer, hogy solymász madarakkal – héjákkal és sólymokkal – riasztanak. Itthon ezt még nem becsülik. A szőlőre veszélyes - egyébként védett - seregélyek például intelligens állatok, megtanulják, hogy meddig hord a puska, megszokják a hangágyút is – érvel a mestersolymász.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ebből ma megélni, Dániel mosolyogva azt mondja: nehezen, de ő ezt választotta, hivatásos solymászként érzi jól magát. Mint kiderül: már a madarak röptetése is bonyolult, hiszen vadászati tevékenységnek számít, tartásuk pedig rengeteg engedélyhez kötött, hiszen madarai védett vagy veszélyes állatnak minősülnek. A röptetést, így az idomítást a mindent behálózó elektromos vezetékek is nehezítik, melyek nem csak Dániel madaraira veszélyesek.
Miközben sorra járjuk az egyebek mellett indiai sólymokat, harris héjákat, afrikai és indiai uhukat, vörösfarkú ölyveket, maláj baglyokat rejtő voliereket, Dánieltől megtudjuk: a sasok és a keselyűk a legintelligensebbek, a baglyok viszont - a közhiedelemmel ellentétben - nem túl okos madarak.
A kizárólag friss húst fogyasztó madarak nagy része Dánielt „párjának” tekinti. – Sok madarat én neveltem fel, így engem tekintenek párjuknak. Naponta tízszer be kell hozzájuk mennem, ugyanazt meg kell csinálnom a madaraknak, mint amit a párjuk megcsinálna nekik. Ismernem kell az etológiájukat. Amikor például tojás van, akkor a kezemet rá kell, hogy tegyem a tojásra – ugyanúgy ahogy a párja tenné –, akkor hajlandó csak eljönni enni. Megvárom, amíg befejezi az étkezést, megtörölgeti a csőrét, elveszem a kezem és megy vissza kotlani – villant fel egy életképet a fiatalember.
A magyar solymászat tavaly felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére. Az országban – mint Dániel mondja – közel 150 solymász van, de hivatásszerűen fél tucatnyian foglalkoznak komolyabb szinten ezzel a mesterséggel.
– A sólyomról, solymászatról sokaknak az arabok jutnak eszébe. Velük ezt egy időben tanultuk a perzsáktól és a törököktől, több ezer évvel ezelőtt. Méltatlanul nincs meg a helye a kultúránkban, pedig a Kárpát-medencébe már madarakkal a kézen érkeztünk. Felhozták pl. a csikósokat, a huszárokat, a solymászatot viszont még jobban meg kell ismertessük az emberekkel. Azon igyekszünk, hogy ez megváltozzon – fejti ki a fiatalember, aki hozzáteszi: a solymászat azért is fontos, mert ennek kapcsán többet lehet beszélni a madarak védelmének fontosságáról.
– Az erdőgazdaságban, ha vágásérett lesz egy fa, azt kivágják. Nincsenek kidőlt, odvas fák, nincsenek kukacok, nincsen fészkelőhely... Igyekszünk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy etessék a madarakat, rakjanak ki számukra odút, mert velük táplálkozik később, aki a táplálékláncban feljebb áll – magyarázza Dániel, aki szerint szemléletváltásra van ahhoz szükség, hogy élhetőbb legyen a környezetünk: munkájával ő ezt igyekszik népszerűsíteni.
Forrás: Baon
