Április második szombatján még az időjárás is maximálisan kedvezett azoknak a bátor érdeklődőknek, akik jelentkeztek a John Deere GATOR terepjárók tesztvezetésére, melyet a KITE Zrt. mint hazai forgalmazó szervezett a nagytétényi ORFK lőtéren.

A HAZAI VADÁSZ stábja az első pillanattól az utolsóig ott volt és forgatott a rendhagyó rendezvényen. A délelőtt 9 órára meghirdetett tesztvezetésre már sokan az idei FEHOVA-n jelentkeztek, mikor értesültek a gyakorlati próba lehetőségéről. A helyszínen kávéval, ásványvízzel várták a legfrissebb, legkorábban érkezőket a szervezők.

A GATOR-ok, – hiszen többféle is volt – szépen sorban várták az indulást a tesztpályára. Előtte azonban egy rövid előadás következett, amelynek célja a kis terepjárók műszaki paramétereit volt hivatott bemutatni. Ez után az ORFK gépjármű-vezetéstechnikai alosztályának oktatóival tehették meg az első köröket a “kiválasztott” sofőrök.

Ekkor helycsere következett, és óriási izgalom, hiszen most már “élesben” tesztelhettek az érdeklődők. Izgalom volt az arcokon, feszültség a levegőben! Majd a negyedórás forduló után széles mosoly, felszabadult véleménycserés “diskurálás” az érkezéskor. Micsoda különbség! És persze a repeta tesztvezetés, de arra azért már várni kellett egy kicsit.

GATOR tesztvezetés1


GATOR teszteveztés2


Érdemes volt azt is kihasználni, hiszen a tűzkeresztségen átesett GATOR sofőröknek rengeteg mondanivalója akadt egymással, és kérdésekkel árasztották el a KITE felkészült szakembereit. ” Hány köbcentis a motor, milyen a menetsebessége terepen, mennyit fogyaszt 1 óra alatt, mennyi az önsúlya, mennyi hasznos terhet tud vinni?” – és még sorolhatnánk a kérdéseket.

Galambos Lajos, azaz ahogyan valamennyien ismerjük, Lagzi Lajcsi is ellátogatott a rendezvényre kisfiával. A népszerű művészt is a FEHOVA-n “kerítette hatalmába” a GATOR jelenség, így már akkor elhatározta, hogy részt vesz majd a gyakorlati vezetésen.

Az első kört ő is oktató irányításával tette meg, majd kisfiával együtt egy kétüléses modellt kiválasztva neki indult a tesztpálya tereptárgyainak. “Ez szenzációs, nagyon jó!” – megjegyzéssel lépett ki a “kis GATOR”-ból a teszt után. Élményeit a HAZAI VADÁSZ stábjával is megosztotta, de azt is elárulta, hogy nem véletlenül tartott vele a 12 éves kisfia, hiszen ő is rajong a négykerekűkért.

A rendezvény elérte a célját, hiszen a legbátrabb érdeklődők a gyakorlatban is meggyőződhettek a FEHOVA Kiállításon hallott műszaki paraméterek valódiságáról, és életre szóló élményeket szerezhettek. A tesztvezetések gördülékenyen, és természetesen balesetmentesen zajlottak le, amiben oroszlán részt vállaltak az ORFK gépjármű-vezetéstechnikai alosztályának oktatói. Köszönet a türelmes és szakszerű munkájukért!

Filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin április 27-i adásában, vasárnap délelőtt 11 órakor láthatják Nézőink az ECHO TV csatornán!

További képek itt!

Forrás: Hazai Vadász