afrikaEgy kis fűkunyhóban ücsörgök, nyakig betakarózva a csípős hideg ellen. Habár kunyhónak nem igazán nevezhető, hisz nincs teteje a rozoga kis tákolmánynak.
Nem is bánom, így legalább ragyogó kilátásom van a tinta-fekete égboltra, az égbolton elszórt, otthon sosem látott mennyiségű csillagra és amíg a Dél-Keresztjét bámulom újra átélem az eddigi élményeket:

A vadászat elején hirtelen felbukkanó, gyönyörű, öreg fekete lóantilop bika, melyet Attila két bravúros lövéssel hozott terítékre. Zoli kapitális varacskos kanja, melyet méltán neveztek az elmúlt szezonok legjobbjának. Ahogy a kétméteres fűben cserkeltünk az elefántok után. Még most is hallom a jellegzetes, mély, gurgulázó hangjukat, a fülek halk legyező zajait és még most is kiszárad a torkom, ahogy felidézem a lövés után üvöltve-trombitálva támadó szürke hegyeket... Eszembe jut a nagy pávián, melyhez az utánkeresés során kerültünk közel. Nagyon közel... Újra látom a lombkorona szinten úszó párába pólyált napkorong születését, a ravatalon fekvő vitéz kis kövi-antilopokat, a hatalmasat jelezve elugró kudubikát, a mozdulatlan tófelszín tükrében maguknak tetszelgő pálmafákat és a sokkolóan színes, mégis felséges naplementéket.

Mindezt újra átélem. Mint ahogy átélem a bivaly vadászat előkészületeit. A fegyverek ismételt ellenőrzését, ahogy a tányérnyi nyomokon elinduló „tracker" után belépünk a bozótba. Érzem a tapintható feszültséget és újra nagyot dobban a szívem - vagy inkább kihagy egy taktust? - ahogy harminc méterre tőlünk feláll a sötéten csillogó szarvakkal koronázott bika. Még mindig látom a kis porpamacsot, ahol a .375-ös Holland oldalba vágja...

De pssszt...! Valami visszaránt a merengésből! Egy nesz, mely eddig hiányzott a beszédes afrikai éjszakából. Halk, de mégis jellegzetes kaparászás... a fára kapaszkodó leopárd neszezése. Megjött, akire vártunk. Aki miatt a fűkunyhó épült. Itt van és már hozzá is lát a neki kihelyezett sable comb jóízű ropogtatásához. Minden pár villámgyors másodperc alatt zajlik, mi mégis óráknak éljük meg. A foltos nagymacska az ágon, Attila emeli a fegyvert, kísérőnk elsuttogja a várva várt szót:"Shoot..." aztán...

DURRR!! majd egy tompa zuppanás és csönd. Csönd, csönd, csönd...

Kióvatoskodunk fedezékünkből. A bokrokat kerülgetve, kibiztosított fegyverrel, lépésről lépésre haladunk a fa felé, mely alatt nem tudjuk mi vár ránk. A lámpafényben felparázsló szempárra mindenki odakapja a fegyvert! De nem lövünk, hisz oly közel van... szinte a lábunk előtt... az acélizmú leopárdkandúr bizony könnyedén revansot vehetett volna ilyen távolságból... ha lenne még benne élet. De ő már elnyúlva, békésen fekszik a fa alatt, melyen utolsó vacsoráját fogyasztotta. Egy csillaggal több ragyog Zimbabwe egén...

A lőjegyzék végül:

1. VADÁSZ: 1 sable, 1 pávián, 1 elefánt, 1 leopárd, 2 kövi antilop, 1 bivaly, 1 hiéna, 1 sakál, 1 varacskos kan

2. VADÁSZ: 1 varacskos kan, 1 hiéna, 1 zsiráf, 1 kudu, 2 sable, 1 leopárd, 1 pávián

Képgaléria itt!

Forrás: Vadászutak
0
0
0
s2smodern
powered by social2s