vadászkutyaSikerrel zárult az első nemzetközi vadászkinológiai konferencia Gödöllőn.
Telt házzal nyitott, és végig nagy érdeklődés kísérte a múlt hét végén, Gödöllőn megrendezett I. Nemzetközi vadászkinológiai konferenciát és versenyt. A Vadászkutya című folyóirat és a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Vadvilág Megőrzési Intézete (SZIE VMl) által közösen szervezett előadásokat a hazai érdeklődők melleit ukrán, szlovák, osztrák és német vendégek hallgatták, akik aztán megegyeztek egy vadászkutyás világszövetség megalapításának előkészítésében.
   
A rendelvény első napján Csányi Sándor, a SZIE VMl igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a kinológiai ismereteknek helye van az oktatásban. Nem elég azonban pusztán az elméleti tudást átadni a jövő vadgazdálkodási szakembereinek, hanem a gyakorlatban is meg kell ismertetni őket ezzel a tárggyal - tette hozzá a szakember, jelezve, hogy egyetemükön erre régóta komoly figyelmet fordítanak. Ugyanitt a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke szomorúan állapította meg, hogy a magyar vadászkutya-fajták közül több veszélyben van. Korózs András beszédében az erdélyi kopót és a magyar agarat emelte ki, de a két nemzeti vizslafajta egyike is megfogyatkozott az utóbbi időben. A tenyésztők nem akarják veszni hagyni ezeket a hungarikumokat - derült ki a felszólalásból.

Szombaton kulturális is vadgazdálkodási témájú előadásokkal, fajtaismertetővel és más prezentációkkal folytatódott a konferencia. Vasárnap pedig a Szent István Egyetem babatvölgyi tanüzemének területén mérték össze tudásukat a versenyzők a Vadászkutya Kupáért. Nevezni több kategóriában lehetett, amelyek között volt vadászattól távolabb álló szám is, például a szarvasgomba-keresés.

A vadászkinológiai konferenciára közel négyszázan voltak kíváncsiak, ha nem számoljuk a verseny nézőit - összegezte a három nap statisztikáit Babiczky Attila, a szervező Vadászkutya magazin társfőszerkesztője. Mint elmondta, nem kevésbé jelentős eredmény a megállapodás a külföldi szervezetek képviselőivel a Nemzetközi Vadászkutyás Szövetség létrehozásáról. - Az ukrán szakemberek jelezték, hogy jövőre Kijevben szeretnének minket viszontlátni, bizonyára ott is szó esik majd a részletekről, de remek alkalom a szakmai világszervezet alapjanak lefektetésére a jövőre hazánkban megrendezett kutyás világkiállítás is, amelyre harmincötezer négylábút várnak - magyarázta Babiczky Attila.

Forrás: Magyar Nemzet