medvetamadas medvefogakMiért tévednek nagyragadozók hazánkba?

Egyre gyakrabban főszereplői a híreknek az országon keresztül-kasul trappoló medvék, a Bükkben szaporodó farkascsaládok, sőt, néha hiúzokról is hallani. Örüljünk-e a nagyragadozók újbóli megjelenésének, vagy inkább féljünk tőlük?

Egyre gyakrabban főszereplői a híreknek az országon keresztül-kasul trappoló medvék, a Bükkben szaporodó farkascsaládok, sőt, néha hiúzokról is hallani. Örüljünk-e a nagyragadozók újbóli megjelenésének, vagy inkább féljünk tőlük?

„Nem félünk a farkastól, nem bánt az, csak megkóstol” – visszhangzik a fülünkben a dalocska, miközben a kanapé biztonságából követjük a vadmegfigyelő kamerák által közvetített képeken a bükki farkascsalád életét, mint valami állatszereplőkkel forgatott valóságshow-t. Nemcsak a farkasok jelentek meg újra Magyarországon, hanem a medvék is, bár arról nem tudunk, hogy utóbbiak is tanyát vertek volna, netán szaporodnának is hazánkban. Viszont az elmúlt hetekben kóborló medvék szelték át Magyarországot: volt, amelyik úszott egyet a Tiszában, más az autópályán grasszált, egyet fülön csíptek, megjelöltek, aztán kiszabadult a nyomkövetős nyakörvéből, egy pedig átvágtatott egy észak-magyarországi játszótéren, mert egy társaság néhány jó felvétel reményében gyakorlatilag keresztülhajszolta a településen.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága négy-öt medvéről adott hírt. És ez még csak a kezdet, mert a jelek szerint újra hozzá kell szoknunk a vadállatok jelenlétéhez.
Ennek egyik oka, hogy a nagyragadozók száma Európa-szerte növekszik. Ha pedig valahol megsokasodnak, néhány állat óhatatlanul kiszorul a csapatból. Az is előfordul, hogy emberi beavatkozás készteti őket költözésre, hiszen nemegyszer az erdőgazdálkodás járulékos vesztesége, hogy feldúlják a nagyragadozók lakóhelyét. A Tátrában az erdőpusztulás és az érintett terület rehabilitációja is óriási stressz az ott élő állatoknak.

Egyébként nagyon mozgékony fajokról van szó, David Mech farkaskutató szerint például egy farkas akár ezer kilométert is megtesz, amíg el nem foglalja véglegesnek gondolt territóriumát. Egy Slavc nevű szlovén farkas 2000 kilométert tett meg 2011-ben, hogy végül Olaszországban telepedjen meg. A GPS-alapú nyomkövetők elterjedése óta sokat lehet tudni a megjelölt állatok mozgásáról. Például azt, hogy a Robinak elnevezett medve (amelyről elfogása után derült ki, hogy nem fiatal hím, hanem idős nőstény, azóta Robinának hívják) 250-300 kilométeren trappolt át az országon, ami medvék esetében nem is különösebben nagy távolság. A két évvel ezelőtt nálunk járt Iwo medvét pedig a Lengyel-Tátrában jelölték meg, Zakopane környékén, de már Ukrajnában jár, a Kárpátokon túl – egy éjszaka alatt simán megtesz 80-100 kilométert.

Lesipuskások
Egyébként az, hogy medve van Magyarországon, nem újdonság: a határ mellett, a Karancsságban az utóbbi években rendszeresen figyeltek meg medvét éppúgy, mint a Sajó völgyében. Ennek az is oka lehet, hogy egyik-másik állat territóriuma átnyúlik az országhatáron.

„Nem igaz, hogy a medveállomány Trianonnal teljesen odaveszett – állítja Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park zoológiai szakreferense, aki ott volt a Robi(na) nevű állat megjelölésénél is. – Kóborló példányok az elmúlt száz évben folyamatosan érkeztek az ország területére, de az esetek többségében – természetvédelmi oltalom hiányában – trófeaként végezték. Én 2008-ban fotóztam az első mackót a Dél-Bükkben, vagyis nem is az országhatárnál. A Sajó-völgyben az 1980-as években is lőttek medvéket.”

Az Alföld északi részén, Mezőkövesd környékén is észleltek medvenyomokat 1950 táján, 2014-ben pedig vadászok medvét lőttek Salgótarjánnál, ami talán ki sem derül, ha tartják a szájukat, és nem dicsekednek fűnek-fának a jogosulatlan vadászzsákmánnyal – hiszen a barna medve fokozottan védett állat. A medvekaland a vadászengedélyükbe került, és a lesipuskások felfüggesztett börtönbüntetése más oldalról is igazolja a mondást: a medve nem játék.

Érdekesség, hogy szinte méterre pontosan ott jelennek meg most újra az ország területén kihaltnak vélt fajok, ahol már korábban is látták őket: például Szihalomnál vagy azt megelőzően Mezőszemerénél. Talán nem véletlen az sem, ha egy település külterületi dűlőjét Medvés oldalnak hívják évszázadok óta, és éppen ezekhez a területekhez kapcsolódnak a friss észlelések.

De ha már itt csatangolnak, miért nem vertek tanyát nálunk az utóbbi száz évben medvék, hiúzok, farkasok? Azért, mert nem alkalmas élőhely számukra Magyarország, vagy csak nem értek még ide a másutt elszaporodó állatok? Erre a kérdésre is kereste a választ 2011 és 2014 között a Bioregio Carpathians nemzetközi együttműködési program. A bolzanói Európai Akadémia vezette kutatásban részt vett az összes olyan ország, amelyben megtalálható a Kárpátok valamelyik vonulata, nyúlványa.

A kutatócsoport élőhely-alkalmassági becsléseiből kiderült, hogy Magyarországnak legalább kétharmada alkalmas lakóhely lehet a medvék számára. Elég megnézni Magyarország műholdtérképét, egyből látszik, milyen nagy sötét foltok – azaz összefüggő erdőségek – találhatók például az Alföldön, a Tisza mentén vagy a Duna–Tisza közén.

Terített asztal
Ráadásul az ország terített asztal a medvék számára: itt a sok ízes gyümölcs, és van néhány, nem eléggé őrzött birka is, meg pár nyitott szeméttároló, dögkút. „A szanaszéjjel hagyott táplálékra a medve rá fog szokni – figyelmeztet Szemethy László vadbiológus. – Számára az ember közelsége táplálékot jelent, és ez konfliktusokat okoz. Tudomásul kell venni, hogy a medve a főnök az erdőben: ami kell neki, azt elveszi, aki eléje áll, azt pofon vágja.”
Márpedig egy nőstény medve megvan úgy 90–150 kiló, egy kan pedig 300 kilónyi tömény izom. A már említett programban azt is kiszámolták, hogy melyek azok az útvonalak, amelyeken a nagyragadozók a leginkább akadálymentesen haladhatnak át az országon, és azt találták, hogy az állatok rendre ezeken az ökológiai folyosókon bukkannak fel. „Azokat a legvalószínűbb útvonalakat határoztuk meg, amelyeken a »legolcsóbban«, azaz a legkevesebb kockázattal, legkönnyebben eljuthatnak A-ból B-be. Néha egy autópálya, iparterület kerülőre készteti az állatokat, melyek idegenben bizonytalanul, óvatosan mozognak, próbálnak takarásban közlekedni. Ott viszont, ahol nincsenek nagy akadályok, nyomvonalak, számítani kell a megjelenésükre” – mondja a vadbiológus. Ráadásul az autópályákat védő vadkerítéseket nem a medvékre optimalizálták, hiszen olykor még a vaddisznók is rá-rászabadulnak a gyorsforgalmi utakra. Ezzel együtt is csekély a valószínűsége, hogy medvével pont egy autópályán találkozzunk.

A biológusok és természetvédők állítják: a nagyragadozók jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük. Viszont elfelejtettük, hogyan kell együtt élni velük, és elvesztettük természetes óvatosságunkat. Azt hisszük, az erdőben bármit lehet csinálni: összevissza szaladgálni, csalitosban elbújni, pedig ezt már a vadmalacos kocák miatt sem tanácsos. Csakhogy míg a vaddisznók márciusban ellenek, amikor kevés gyerek csatangol az erdőkben, a medvebocsok télen jönnek világra, és két évig is az anyjuk mellett maradnak. Márpedig kész életveszély olyan állattal találkozni, amelyiknek kölyke van.
Ökölszabályként érdemes elővenni elődeink jól bevált praktikáit: aki sűrű, sötét erdőben mászkál egyedül, csapjon zajt – ha máshogy nem, fütyörésszen, ütögesse botjával a fák kérgét, fémpoharán doboljon, vagy kössön csengettyűt a hátizsákjára. Adja hírül az erdőnek, hogy ott van, és ne hősködjön. Tisztelje az erdőt és annak fejedelmét, a medvét.

„Ne bújjunk be a bozótosba vagy ismeretlen barlangokba – figyelmeztet a szakember. – És legfőképpen: ne csaljuk magunkhoz az állatot.” Az élelmet ne tartsuk a sátor közelében, hanem akasszuk egy fára, messze a sátortól, és induláskor vigyük magunkkal. Ha pedig találkoznánk egy nagyragadozóval, amelyiknek nem akaródzna odébbállni, ne kiabáljunk, ne hadonásszunk, hanem csendesen próbáljunk kifarolni a helyzetből. Vegyük tudomásul, hogy az erdő az állatok otthona, mi csak vendégek vagyunk benne.

Magyarországon aligha fenyeget az a veszély, hogy a ridikülünkben lapuló uzsonna illata nyomán medvék loholnak a sarkunkban, netán combon harapnak, ha nem vetjük eléjük az ennivalónkat, mint történt nemrég Tusnádfürdőn. Már csak azért sem, mert nincsenek olyan összefüggő rengetegeink, mint amilyenek Erdélyben vannak. „Nem mindegy, hogy az ember hátsó kertjében feketerigó vagy barna medve jár – összegzi az elhangzottakat Patkó László, a WWF Magyarország nagyragadozó-programjának vezetője. – Nyilván konfliktusosabb faj a barna medve, de ettől még jogi védettséget élvez. Mindenképpen empátiával érdemes hozzáállni a megjelenéséhez, és meg kell próbálni együtt élni vele. Ugyanakkor a medve jelenléte borsot is törhet egyes érdekcsoportok, például a vadászok és az állattartók orra alá.”

Ellenségképzés
A farkasok viszont nemcsak megjelentek, de újra meg is telepedtek Magyarországon, köszönhetően annak, hogy ma már nincsenek kegyetlenül ölő csapdák, lábfogó vasak, mint száz évvel ezelőtt. Két populációt tartanak számon, egyiket a Bükkben, a másikat Zemplén és Aggtelek környékén. A szakemberek állítják, a farkas sem nem buta, sem nem gonosz, mint ahogy a mesék ábrázolják. Éppen ellenkezőleg: fejlett szociális lény, értelmes, jó a problémamegoldó képessége – éppen ezért háziasították belőle valaha a kutyát. „A farkas csak óvatosan és ritkán támadja meg az embert. Saját félelmeinket, rossz tulajdonságainkat vetítettük rá a farkasra, így kreáltunk magunknak ellenséget – véli Szemethy László. – Valójában egykor vetélytársak voltunk, ugyanarra a prédára vadásztunk. Ne rettegjünk tőle, gondolván, hogy mi vagyunk Piroska – tanácsolja –, hanem legyünk büszkék arra, hogy olyan erdeink vannak, amelyekben a farkas is elfér.” Hiszen abból, hogy nekünk is van már medvénk, farkasunk, nagyragadozókért nem kell szomszédba menni, akár még turisztikai bevételforrást is csinálhatunk.

Az újra megtelepedő nagyragadozóktól azt várják, hogy az erdők rendőrei legyenek, és szabályozzák a vadállományt. Baj akkor van, ha bemerészkednek a településekre, esetleg elkezdenek kukázni – idáig nem szabad eljutni. Érdemes előre végiggondolni: miből szokott baj lenni, és hogyan lehet ez ellen védekezni? Például úgy, hogy a kommunális hulladéklerakókat jól elzárják. Ami pedig az állattartókat illeti: a legdrágább az a birka, amit a farkasnak nevelnek. Emiatt újra a figyelem középpontjába kerülnek az olyan ősi módszerek, mint a nyáj karámba terelése éjszakára, vagy a pásztorok folyamatos jelenléte – nem is beszélve arról, hogy megnő az ázsiója a régi őrző-védő pásztorkutyafajtáknak. Civil kezdeményezésként jött létre az úgynevezett Kuvasz-őr nagyragadozó védelmi program, amelynek keretében a tenyésztők ingyen ajándékoznak kuvaszkölyköket a gazdálkodóknak. Mert ugyan ki szeretne birkát lopni attól a gazdától, akinél három-négy kuvasz őrzi a nyájat?

Forrás: Válasz