erdoA WWF Magyarország nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is súlyosan aggályosnak látja az augusztus 5-én hatályba lépő kormányrendeletet, amely katasztrófavédelmi szempontokra hivatkozva eltörli a fakitermelés szinte minden korlátozását.

Ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa hazánkban.
A veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet felfüggeszti többek között a tarvágás tilalmát magas természetességű állami erdőkben is. Az akácosok mintájára eltörli a tölgy- és bükkerdők kötelezően alkalmazandó vágáskorát. A tölgyeseket a kitermelés után mától elég sarjaztatással felújítani. A kivágott akácosok és más idegenhonos fafajú erdők helyén nem kell a természetes erdőtakarót helyreállítani, védett területen sem. A fakitermelés során nem szükséges a vegetációs időre tekintettel lenni, vagyis az erdő lombos állapotban, és jövő tavasszal akár a madárvilág költési idejében is vágható. Az állami erdőgazdaságok hatósági engedély nélkül építhetnek az erdőben a faanyag kiszállítására szolgáló ún. közelítőnyomokat. A miniszter engedélyt adhat az erdőtervtől eltérő fakitermelésre.

“A kormányrendeletben szereplő lazítások olyan mértékűek, amire a huszadik században is csak rendkívüli – a jelenleginél sokkal kritikusabb – időszakokban került sor, és aminek következményeit a hazai erdők a mai napig nem heverték ki teljesen – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője. – A válságos időszakban megnövekedett faigényre természetesen választ kell adni, aminek érdekében átmenetileg növekedhet a fakitermelés volumene. Ha azonban minden korlátot félretéve, válogatás nélkül éljük fel erdeink legjavát rövid idő alatt, akkor a későbbi nemzedékek számára megszűnnek az erdőgazdálkodás alapjai. Mindezzel együtt a természeti értékek – köztük egész tájegységek élővilága – is kiheverhetetlen károkat szenvedhetnek, amelyek feláldozása rövid távon sem segít az energiaválság megoldásában.”

Forrás: Piac és Profit
0
0
0
s2smodern
powered by social2s