jaszkiser 1“Apróvadas” vadásztársaságként kiemelt vadfajaink – az őzek mellett – a fácán és a nyúl. Elengedhetetlen feladataink közé tartozik, ezen vadfajainkkal való megfelelő bánásmód, ennek érdekében, az élőhelyek biztosítása, megtartása mellett, gondoskodnunk kell a táplálék hozzáférhetőségéről is.

Társaságunk jó pár évtizede nem foglalkozik fácánneveléssel és vásárolt madárral sem dúsítjuk az állományt. Kizárólag a vadon élő állományunkra tudunk támaszkodni, amely soha nem látott kihívásokkal állt szemben a korábbi évtizedekben. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy a jövőben is különböző megpróbáltatások elé nézünk majd.

Nem rendezünk nagy terítékű hajtásokat, vadászatokat sem, kizárólag kis létszámú, jó hangulatú, tagi hajtásaink vannak. Az elmúlt két évben kivételt képezett, az évi 1-2 alkalommal megrendezésre kerülő nyúlhajtásunk, amely a drasztikusan megnövekedett nyúlállományunk indokolt.

Társaságunk területi jellegéből adódóan nem vesztek ki teljesen azon fasorok, nádasok, erdőszélek és kisebb nagyobb csedresek, amelyek biztosítják a fácánjaink élőhelyét, bár méretük rohamosan csökken. Megannyi csatorna, vízelvezető szövi át a területünk egy részét, amely ugyan nem helyettesíti az esőt, párát, de biztosít némi ivólehetőséget, valamint több agyaggödör, nádas is megtalálható nálunk, amelyek egy része még nyáron is vízzel borított.

A modern kori mezőgazdaság adta lehetőségek, feltételek nem kedveznek az apróvadjaink táplálékigényének. Kötelességünk, hogy biztosítsunk nekik kiegészítést a magunk módján, magunk anyagi és egyéb erőforrásait felhasználva. Korábban elkészült fémszerkezeteket, felajánlásból kapott palatáblákkal tudtuk borítani, a hivatásos vadászunk mellett, tagi felajánlásból, tagi munkával készültek el, megépítésük után, ki is juttattuk a területre.

Az etetők fizikai védelmet adnak, mind az alá szórt tápláléknak, mind a fentről leselkedő ragadózókkal szemben.
Apróvad védelméhez szorosan kapcsolódik a dúvad-gyérítés is, amelyre kiemelt figyelmet fordítunk. Létesítettünk szabályos “dögszórókat” és fokozottan figyelemmel kezeljük, a területen megjelenő aranysakál populációt, valamint a lassan állandó jelleggel megjelenő vaddisznókat.

Tervben van még további etetők készítése fémből, fából, hogy szinte minden fassorra jusson belőlük. Az etetők alá az általunk hozzáférhető takarmányt tudjuk biztosítani, fácánjaink legjobban az ocsúnak örülnek. Céljaink eléréséhez és apró vadjaink érdekében is, szívesen veszünk bármilyen nemű, jellegű felajánlást! Köszönjük!

Forrás: Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság – Jászkisér Facebook oldala / Agrojager