trófeabírálaton a vadgazda technikusokGyakorlat keretében trófeabírálaton vettek részt az eleki vadgazda technikus tanulók.
Az idén Gyulaváriban elejtett 24 dámbika bírálatán vettünk részt Békéscsabán. Itt megismerkedtünk Valler Attilával, a Békés Megyei FVM vadászati osztályvezetőjével, aki a bírálatokat végezte el. Először két, más vadászterületen elejtett gímbika elbírálását nézhettük végig, majd ezt követően elkezdtük a vári bikák bírálatát.

A felügyelő elmagyarázta a bírálat menetét és megmutatta, hogy az egyes adatokat (szemághossz, lapát szélesség, stb.) hol kell elmérni. Minden egyes trófeának megmértük a súlyát, ezt követően lemértük az adatokat, végül pontoztuk a lapát színét, csipkézettségét és hibapontokat vontunk le, végül meghatároztuk a bika korát. Az adatok összességében nagyon fontosak az állomány korösszetételének, és minőségének meghatározása szempontjából.

A nagyobb bikák körülbelül 4 kilogrammot nyomtak, míg egészen kicsi, második agancsos kanalasak (gyengébb képességű) is akadtak. Volt alkalmunk nekünk is méréseket végeznünk, valamint az adatgyűjtést is gyakoroltuk, így még jobban megragadt a frissen szerzett tudás. Személyes élményem volt annak a bikának az elbírálását végignéznem (én fogtam a mérések alatt), amely elejtésénél én is jelen voltam.

Egy nagyon hasznos és érdekes napot töltöttünk el Békéscsabán, rengeteg tudással gazdagodva.


Herceg Gábor 13/c
vadgazda technikus tanuló