A vadászat egészen biztosan a legrégebbi emberi foglalkozás. Hajdan a vadászok ügyességétől függött azoknak a közösségeknek a fennmaradása, amelyekből klánok, törzsek és végül nemzetek alakultak ki.
A ma ismert emberi társadalmak meglétét épp annyira köszönhetjük a vadászok rátermettségének, mint azoknak a csoportoknak, amelyek növénytermesztéssel kezdtek el foglalkozni. Itt nyugodtan kimondhatjuk, hogy azok a vadászok, akik manapság ezt az életformát élik, tulajdonképpen az őseink hagyományát folytatják. Hogy meddig tudunk még Diana istennő kegyeinek hódolni, erre ma senki sem tud megnyugtató választ adni.

Amerikai környezetvédők legújabb kutatásai azt mutatják, hogy a globális felmelegedés hatásán kívül, ami szintén végzetes lehet az állatvilág nagy részére, a legnagyobb gondot épp az emberi faj túlszaporodása jelenti.

Az említett kutatások szerint bolygónk csupán egyötödén találhatunk olyan érintetlen vadont, amelyben a nagytestű emlősök jelentősebb populációja él. Az észak-amerikai kontinensen csupán még néhány helyen van olyan érintetlen vadon, ahol a bölény, a grizli és a farkasok az emberi tevékenységtől zavartalanul élhetnek. Európában a helyzet még rosszabb, ugyanis érintetlen vadonról már egyáltalán nem beszélhetünk. Az európai bölény egyetlen vadon élő állománya már csak a Lengyelország és Fehéroroszország határán elterülő utolsó őserdőben található meg, a nagytestű ragadozók pedig évről évre északabbra szorulnak. A Közel-Keleten és már Afrikában is azonos helyzetről beszélhetünk. A legsúlyosabb állapotok Délkelet-Ázsiában uralkodnak, ahol – mint Indiában – már alig akad vadon élő nagytestű ragadozó.

Az előállt helyzet okait elsősorban a népesség robbanásszerű szaporodásában kell keresnünk. Az utóbbi 150 évben a bolygót benépesítő emberek száma meghétszereződött. Az említett kutatások szerint ma a Földön már kétszer annyi ember él, mint amennyit bolygónk el tud tartani károsodás nélkül. Ez annyit jelent, hogy ha például minden embernek az amerikai átlagpolgár életszínvonalát szeretnénk biztosítani, legalább még két földnagyságú bolygóval kellene rendelkeznünk.

A felsorolt bizonyítékok birtokában logikus a kérdés: még meddig vadászhatunk, meddig hódolhatunk szenvedélyünknek? Úgy tűnik, sajnos csak rövid ideig, ugyanis a sok eszkimó, kevés fóka közmondást minden ma vadászható vadra alkalmazhatjuk. Számomra ijesztő a felismerés, hogy az unokáim a nyulat, a fácánt vagy a rókát talán csak vadvédelmi rezervátumban láthatják majd, a szarvast, a vaddisznót, az őzet és a medvét pedig csak képről ismerhetik meg. Azonban úgy tűnik, hogy a folyamat megállíthatatlan. Az emberek száma növekszik, és mi semmit nem tehetünk, hogy megállítsuk. Sem mint egyének, sem mint az emberiség egésze. Legalábbis pillanatnyilag így látszik. Az emberi fajra jellemző, hogy képes talpra állni és megoldani az őt veszélyeztető helyzeteket. Biztos, hogy valami megoldást találnak az emberiség túlszaporodásának megakadályozására is. Legalábbis remélem, mert a természetnek megvannak a saját megoldásai egy-egy faj túlszaporodása esetén, de ezek a megoldások igencsak radikálisak és lesújtóak a kérdéses faj számára.

Forrás: Magyar Szó