larsen csapdaMárcius 3-án a Nógrád megyei Kozárdon apróvad-élőhelyfejlesztési és csapdázási bemutatót tartott Hajas Péter Pál, a megyei vadászkamara titkára a Csongrád megyei vadászatra jogosultak mintegy 30 képviselőjének.

A mintaterületen a hazánkban engedélyezett élve fogó- és ölőcsapdák szinte mindegyike folyamatos használatban van, így a kártevők által okozott veszteség minimális a szépen gyarapodó apróvadállományban. A terepi bejárás során – miközben megnézték a vadbúvókkal, fészekrejtő helyekkel és rovarbeporzó növénysávokkal feljavított élőhelyet – a résztvevők sokfelé hallottak fácánkakasokat és több helyen láttak már párba állt foglyokat a bozótsávokban sűrűn elhelyezett önetetők környékén.

Hajas elmondta, hogy a helyi földtulajdonosi közösség vadászterületéből hosszú távú használati szerződéssel bérbe vett 1000 hektáros mintaterület szívét, mintegy 600 hektárt tavaly júniusban egy éjszaka alatt elöntötte az árvíz, amely 1-1,5 méteres magasságban borította el az apróvadnak kialakított búvó- és fészkelő területeket, komoly károkat okozva a sötétben menekülni nem tudó vadban és szaporulatában. Az árvíz levonulása után a környező, magasabban fekvő területrészekről az apróvad spontán betelepülése volt megfigyelhető, s jó esélye van, hogy idén tavasszal újra megerősödjön
az állomány.

A csongrádi szakemberek végigjárták a telepített csapdákat, majd a helyi vendéglőben elfogyasztott ebéd után a művelődési házban hallgattak és néztek végig vetítettképes bemutatót a csapdázási módokról. Farkas Tibor a Bács-Kiskun megyei vadgazdálkodási bizottság képviselője rendkívül részletes előadást tartott a 2004 óta újra engedélyezett ölőcsapdák biztonságos és eredményes használatáról. Húsz éves hivatásos vadászi és csapdázási gyakorlatának tapasztalatai alapján bemutatta, hogy milyen ismeretek, apró trükkök és fogások szükségesek ahhoz, hogy a hattyúnyak-csapdák emberre és védett állatokra, madarakra ne jelentsenek veszélyt, ugyanakkor nagy biztonsággal fogják meg a területre beszivárgott rókákat és aranysakálokat. Az előadásokat gyakorlati csapdabemutató követte, amikor is a résztvevők saját maguk is kipróbálhatták az egyes típusok biztonságos működtetését, s megismerkedhettek új, még kipróbálás alatt álló modellekkel, köztük a dolmányos varjú eredményesebb fogására átalakított Larsen-csapdával is.

Forrás: Vadászlap Online