Hidvégi Béla bejárta a világ minden olyan zugát, ahol vadászni érdemes, és 217 fajt ejtett zsákmányul. A világ egyik legelismertebb vadászaként nagy figyelmet szentel a természet- és vadvédelemnek. A keszthelyi Vadászati Múzeum létrehozásával és készülő bővítésével legnagyobb álma valósulhat meg.

Hidvégi Bélával több szempontból is könnyű beszélgetni. Könnyű, mert olyan gentleman eszméket vall, amelyeket – miután 1956-ban, 20 évesen elhagyta az országot – Angliában ismert meg. Igaz, hogy már 1970-ben visszatért, és élelmiszeripari mérnökként dolgozott, angol vadászokat hozott az országba, a világ legjobb vadászfegyvereivel kereskedett, mégis kevesen értik a mai napig. Gondolatait, az emberekhez, a vadászathoz és a vadakhoz való hozzáállását alapvetően családi neveltetése és angliai élményei határozzák meg. Márpedig egy igazi gentleman szavai és tettei Magyarországon még ma is kicsit furcsán hathatnak. Hidvégi Bélával könnyű beszélgetni, mert vadászkalandok elképesztő mennyiségét élte át. Gondoljanak bele, csak az utolsó 10 évben mintegy 50 alkalommal volt szafarin, és minden túrának megvan a maga története. Megkergette már elefánt és oroszlán is, a hegyi vadászatok során is több alkalommal élt át halálfélelmet, és egy kőlavinától is sikerült megmenekülnie. És Hidvégi Bélával könnyű beszélgetni, mert súlyos betegsége ellenére életvidám, tettre kész, tele van tervekkel. 13 hónappal ezelőtt hasnyálmirigyrákkal műtötték, szerencsére úgy tűnik, hogy az egyik leggonoszabb kór kezelését sikerült korai stádiumban elkezdeni. Jól van, természetesen vadászik, mert kinn a vadonban is van még néhány feladata. De igazából elkészítette végelszámolását, amelyből még hiányzik néhány fontos küldetés teljesítése. Ezeken dolgozik, 75 évesen, megrendítő energiával.

Az otthona olyan, mintha egy természettudományi múzeumban járkálnánk, pedig a trófeák többsége már Keszthelyen található. Számon tartja, hogy mennyi trófeája van?

Egy szenvedélyes vadász számára nem csak a trófeák, hanem a kihívás és az élmények száma is fontos. Ez idáig 217 állatfajból sikerült legalább egyet lőnöm.

Melyik trófeára a legbüszkébb?

Több olyan trófeám is van, amelyre nagyon büszke vagyok. Ám hiába van a listán oroszlán, elefánt, víziló, krokodil, mégsem ezek állnak a szívemhez a legközelebb. Sokkal többet jelent számomra például egy hegyi nyala elejtése. Ez az antilopszerű állat Etiópiában, a 4000 méter feletti tájakon él. Csak 1913-ban fedezték fel, annyira nehéz rátalálni. Vagy például 1 évembe tellett és többször vissza kellett térnem, mire sikerült Észak-Amerikában öt hegyi állatfajból 1-1 példányt meglőnöm.

Én botor módon az itt heverő oroszlánbőrre tippeltem volna…

Igen, az oroszlánt mondják az állatok királyának, és kinn a vadonban megremeg az ember szíve, amikor hallja a bőgését. De a mostanság divatos műszafari egy igazi vadász számára nem kihívás. Viszonylag könnyű a terep, az állat 100 méterre is megközelíthető, ahonnan nem nagy kunszt lelőni. A farmokról, a vadászok számára tenyésztett vadakról pedig nem is beszélve.

Akkor mi jelenti az igazi kihívást a vadász számára?

Véleményem szerint a dzsungel és a hegyi vadászat.

Miért?

Mindkét területen nehéz vadászni, és az állat természetes környezetében kell azt becserkészni. A dzsungelben élő kisebb elefánt például akár 20 méterre is lehet tőlünk, amikor mi még nem is látjuk, de ő már figyel bennünket. Éppen ezért sokkal veszélyesebbek ezek a példányok, mint a szavannán élő óriási társaik, akiket több száz méterről fel lehet fedezni. A hegyen pedig egyszerűen meg kell mászni a sziklákat, hogy az állatok közelébe juthassunk. Közelébe? Az már kifejezetten jónak mondható, ha 300 méterről adhatjuk le a lövésünket. Továbbá a szintkülönbség és a szél nehezítheti a műveletet, pedig többnyire csak egy lövésünk van, utána eltűnik a vad.

Itt a kandalló előtt úgy érzem magam, mintha a tábortűznél ülnénk, és Ön mesélne a vadászatairól. Melyik volt a legemlékezetesebb?

Egyet nehezen tudnék kiemelni, mert az emlékeimben többnyire olyan túrák élnek a legjobban, amelyek során életveszélybe kerültem. És ilyen helyzet volt szép számban. Afrikában oroszlán és elefánt is megkergetett már, ilyenkor saját lélekjelenlétemnek vagy kísérőim leleményességének köszönhettem az életemet. Pakisztánban egy hegyi vadászat alkalmával kőlavina indult el fölöttünk. Szerencsém volt, mert be tudtam húzódni egy kiálló szikla alá, így a lezúduló soktonnás kövek nem sodortak el. Nem ez volt az első alkalom, amikor halálfélelmet éreztem… Sokkal prózaibb eset volt, amikor a Karakorum Highwayn elaludt a sofőrünk a volán mellett, és majdnem a szakadékban leltük halálunkat, de ez is megtörtént.

Szemmel láthatóan időt, pénzt, energiát és az életét sem kíméli a vadászatért. Honnan ered ez az óriási szenvedély, amely újabb trófeák és újabb veszélyek felé hajtja?

Ma már ez a saját magam által felállított kihívás, saját feladataim teljesítése. De eredendően a velem született vadászszenvedély, illetve a vad és a vadászat szeretete, amelyet az édesapám nevelt belém. Emlékszem, gyerekkoromban akkora hóban vadásztunk nyúlra meg fácánra, amilyen magas én voltam. Ezután hosszú évek maradtak ki, de Angliában megismertem az ottani klubokat és vadászatot. Valóban gentlemanek, nem csak a szóbeszéd tartja őket annak.

Kérem, mondja el, hogyan vadászik egy gentleman?

Néhány ponton szöges ellentétben áll a gentleman vadász az itthon keringő legendákkal. Például Angliában senki sem iszik vadászaton, mert józan fejre van szükség. A cél a megfelelés a vadászat kihívásának, nehezebb célpontok elejtése, nem pedig a lelőtt vadak halmozása. Én kétfácánnyi zsákmánnyal jobban szoktam érezni magam, mint más 40 fácán lelövése után. A gentleman tiszteletben tartja a vele együtt vadászók területét, nem veszi el az ő lehetőségeiket. Angliában ezen alapvető szabályok áthágásáért kirekesztés jár.

És Magyarországon?

Itt még sajnos nem. Bár el kell ismernem, hogy lassan, de azért fejlődik a vadász illemtan Magyarhonban is. Sajnos a háború utáni korszak rányomta bélyegét a magyar vadászati kultúrára is.

Engedje meg, hogy az ördög ügyvédjeként tegyem fel a következő kérdést. Az állatvédők biztosan éreznek némi ellentmondást a gentleman és a vadász szavak között. Ön hogyan látja ezt?

Valóban így van, tisztán csak akkor lehet látni ebben a kérdésben, ha meg tudjuk különböztetni az orvvadászatot és az ellenőrzött vadászatot, melynek keretében a vadászok és szervezeteik sokat tesznek – még ha ellentmondásosan is hangzik – a természet- és vadvédelemért, sőt egyes kihalóban lévő fajok megmentéséért.

Kérem, magyarázza meg ezt az ellentmondást!

A vadászok komoly összegeket fizetnek egy-egy vad kilövésének lehetőségéért. Ebből a pénzből jut a vadvédelemre, a fajok fenntartására és az orvvadászat elleni küzdelemre is. Sőt a vadak területén élő emberek számára többnyire az egyetlen bevételi forrást jelentik a vadászok, márpedig ezért a forrásért ők maguk is különös figyelemmel vigyáznak az állatállományra. Tisztában vagyunk azzal, hogy ha nincs vadvédelem, amely fenn tudja tartani a szenvedélyünket is, akkor nem lesz mire vadászni. Arra is törekszünk, hogy a lelőtt példányok tovább „éljenek”, preparált formában sok-sok ember ismerheti meg őket, és ezzel együtt a Föld állatvilágának számos faját, ritka egyedét.

A keszthelyi Vadászati Múzeumra gondol?

Igen. Minden állatot igyekszem még abban az országban preparáltatni, ahol lőttem, mert ott értenek a legjobban hozzá. A kisebb-nagyobb nehézségek árán hazaszállított állatokból és trófeákból tekintélyes gyűjteményem lett, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeumnak ajándékoztam, de nem volt lehetőségük kiállítani. Ez a gyűjtemény lett az alapja a keszthelyi Vadászati Múzeumnak, amelyet európai támogatással sikerült megépíteni és felszerelni. A hely azonban már elég szűkös, kinőttük, és azon szorgoskodom, hogy előteremtsük a forrásokat a múzeum területének megkétszerezéséhez. Úgy érzem, hogy sokkal aktívabb vagyok most, többet dolgozom, mint fiatal koromban bármikor.

Akad még olyan faj, amelynek egyedét szeretné elejteni?

Igen, vannak még ilyen jellegű terveim is. Két birkafaj, és négy kecskefaj egy-egy példányával szeretném még gyűjteményemet bővíteni.

Végszóként, mit tanácsolna azoknak, aki most szeretnének elkezdeni vadászni?

A vadászat nem divat, szenvedély nélkül ezt sem érdemes csinálni. Ha nem éreznek iránta vonzódást, bele se kezdjenek. Ha pedig túljutottak az első lépéseken, a legfontosabb, hogy tiszteljék, becsüljék és szeressék a vadat.

További fotók a gentleman.hu oldalon

Forrás: Gentleman Magazin