2011. november 11-én a Vadgazdálkodás és természetvédelem, avagy a fenntarthatóság konfliktusai címmel tartott konferenciát a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Gödöllőn.
A manapság egyre „divatosabb” szemléletmód, a fenntartható fejlődés, a vadgazdálkodásban is elterjedt. Ezt a filozófiát más néven konzervációnak hívják, ami a bioszféra emberi használatának olyan menedzselése, amely a legnagyobb fenntartható hozamokat biztosítja a mai nemzedékek számára, úgy hogy közben fennmarad a jövő generációk szükségleteinek és igényeinek fenntartását biztosító potenciál is.

Helyesebben soha nem volt idegen a vadgazdálkodástól a vadállomány optimális, gazdaságos fenntartása: a vadgazdálkodás beavatkozás a vad populációk dinamikájába (nagyság, sűrűség) és élőhelyébe (minőség). Célja a vadvédelem, vadállomány hasznosítás és optimális szabályozás.

A vadgazdálkodás törekvéseit például már III. Károly 1729. évi III. dekrétuma is rögzítette „A vadászat és madarászat szabályozásáról”, mely elsősorban a vadászati tevékenységet szabályozta, ugyanakkor a törvény nagy jelentősége abban mutatkozott, hogy kíméleti idő bevezetését tette kötelezővé a vad szaporodása idején.

Mégis konfliktus feszül a vadásztársadalom és a természet, állatvédők között: sajnos a közvélemény szerint a vadászok öncélú, vérszomjas hentesek, akik nem törődnek az állatok kíméletes elejtésével és a vadpopuláció kontrollálása csak ürügy a nemes vadak vadászatára. Pedig a vadászok talán az egyetlenek, akik a természet használatáért folyamatosan fizetnek: helyt állnak a vad által okozott kárért, vadat takarmányoznak, élőhelyet fejlesztenek, stb. A természetvédők, madarászok csak jogokkal rendelkeznek, viszont az általuk védett – nem vadászható – fajok által okozott károkkal nem néznek szembe, sőt elterelik azokról a témát.

További olaj volt a tűzre a törvényhozás részéről, hogy megkérdőjelezte néhány faj védettségének létjogosultságát illetve lehetőséget adott a gyérítésükre, sőt néhány faj vadászható lett a parlamenti döntések során. Első ránézésre mintha valóban az állatok ritkítása lenne a cél, de érdemes az okokat is szemügyre venni, mielőtt a vadászok puskacsövébe virágot tennénk demonstrációként.

Az európai hód Magyarországon védett faj, eszmei értéke 50 000 Ft, ráadásul kedves és szimpatikus állat. Könnyen belopja magát a „naiv állatbarát” szívébe, aki azonban keveset tud e rágcsáló romboló munkájáról: elrágja a fák törzsét, ezzel a folyóvizeken gátakat képez. Ugyan nem tehet róla, hogy növekvő egyedszámát nem korlátozza természetes ellenség, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy védetté nyilvánításuknak oka épp a túlvadászás volt. Na, erre való a vadgazdálkodás: az élőhelyhez képest az optimális egyedszám fenntartása a cél.

Egy másik sok vitát kiváltó védett faj a kárókatona, ami a halak ívásidőszakában és lehalászáskor súlyosan megtizedeli a halállományokat, ezzel nagy károkat okozva a halgazdaságoknak. Egyelőre azonban egyetlen „fegyver” a gazdák kezében, a növekvő populációjuk ellen, a madárriasztás.

Hazánkban, ha túlszaporodik egy vadfaj, az a lakott területekre való megjelenésüket eredményezi (feltúrt kertek, közúti balesetek, stb…) illetve erdei és mezőgazdasági vadkárt okoz a sűrű egyedszám miatt. Még egy adat: több, mint másfél milliárd forintot fizettek a vadgazdálkodók kártérítés gyanánt a mezőgazdasági, termény kárók kompenzálására…

Ezekre a problémákra Fodor Kinga Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság alelnöke az alábbi javaslatokat tette:

• Érzékenyebb, rugalmasabb vadállomány szabályozás szükséges;

• Hagyományos létszámbecslések helyett mintaparcellák állapotának felvételezése;

• Az erdőgazdálkodás során vad táplálkozási szokásainak figyelembevétele;

• A folyamatos erdőborítás megfelelő vadlétszám mellett új alternatívát jelenthet.

Abban a vadászok és állatvédők is megegyezhetnek, hogy a kérdés bonyolult és sok tényező befolyásolja pro és kontra. Az ideális körülmények emberi beavatkozás nélkül teremtődnének meg az állatok számára, hiszen minden populáció rendelkezik önszabályozó mechanizmusokkal, természetes kiválasztódással. A probléma tehát csak az emberi tényező miatt probléma: ha túl kevés a vad, kevés a táplálék (ugyan az emberi élelmiszerek kis részének alapanyaga a vadhús manapság) és veszélyben a faji sokszínűség, ha túl sok, veszélyben az emberi mezőgazdasági érdek és az emberi territórium.

„Az emberi népesség 95%-os csökkenése ideális lenne” mondta Ted Turner milliárdos, farkas támogató. Ebbe az aspektusba nehéz belegondolni emberként, de valóban, a mi populációnkat mi szabályozza? Természetes ellenségünk mi maguk vagyunk. Ha már itt tartunk, befejezésképp egy „frappáns” párhuzam: Ember embernek farkasa…

Forrás: PV TV