vadászbálSümeg – A megyei erdőgazdaságok csatlakozásával túlzás nélkül kijelenthető, új fejezet kezdődött az egykoron megyei vadászbálként indult rendezvény történetében.

A Veszprém megyei Vadászkamara több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára megyei vadászbálját, amihez idén rangos társakat kapott. Ahogy Pap Gyula kamarai elnök köszöntőjében fogalmazott, 13 év után eljött a megújulás ideje, ennek szellemében hívták életre az első Veszprém megyei erdész-vadász bált. Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója szerint még nem volt példa az erdőgazdálkodók és a vadásztársaságok ilyen szintű együtt ünneplésére. A bál arra is lehetőséget nyújtott, hogy elmélyítsék a barátságot. A harmadik házigazda, Tengerdi Győző, a HM Verga Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, példaértékű a vadászok, erdészek, mezőgazdászok, természetvédők összefogása, ami a rendezvény során megnyilvánult. Ez jó alapot teremt a további együttműködéshez.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is magas színvonalú est várt a rekord számú, majd 300 résztvevőre. A menüsor önmagért beszélt, már olvasásakor összecsordult a nyál a szájban, ehhez Egly Márk borász kínálta borok étvágygerjesztőként hatottak. A hangulatot Éles István és Bach Szilvia humoristák poénjai fűszerezték. A talpalávalót a Change Show és Tánczenekar szolgáltatta. Jó buli volt!

Forrás: Napló Online