vaddisznoJelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését.

vizi madar etetesA vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.

nimrod forumIsmét egy dunántúli helyszínen találkoztak a helyi vadászok a Nimród Vadászújság és az Országos Magyar Vadászkamara által szervezett rendezvényen.

fejer vadaszakademia nyitoJúnius 23-án tartotta az Országos Magyar Vadászkamara Fejér vármegyei Területi Szervezete az első Fejér Vadászakadémia elnevezésű rendezvényét, amelyen kerekasztal-beszélgetés keretében járták körbe a vadászat és vadgazdálkodás legfontosabb kérdéseit.

ragadozogyerites somogyJúnius 28-án zárult az OMVK Somogy Vármegyei Területi Szervezete által, immáron 10. alkalommal meghirdetett egyhetes Ragadozó Gyérítési Program. A teríték ünnepélyes átadására a SEFAG Zrt. Tókaji lőterén került sor.

bak helyett bikaAki a bakot megbecsüli, az a bikát is megérdemli.

erdomernok fotos– Mivel én erdőmérnökként végeztem az Erdészeti és Faipari Egyetemen, így pályázhattam.

rendorseg helyszineloNégy lövés dördült el a Réde község melletti vadregényes erdőkben, és ez négy dámvad életébe került. Helyi vadászok találták meg az illegálisan kilőtt vadakat, merthogy az orvvadász nem is vitte el magával az állatokat, olykor legfeljebb a trófeákat. A rendőrök megtalálták a lövöldözőt.