A Domaszéki Vadásztársaság, Szegedtől nyugatra, a Homokhátság keleti csücskében gazdálkodik. Le se tagadhatnák, hogy ez már a nagybetűs Kiskunság, még akkor is, ha éppen csak magunk mögött hagyjuk Szegedet.

Nyugatra tartunk, Domaszékre, amely ma, amellett, hogy igen jelentős zöldség-, és gyümölcstermő körzete hazánknak és igen kedvelt, a vidéket kereső, letelepedni, családalapításra készülő városi családok körében, azért mégiscsak egy hamisítatlan vadászterület. Valami olyan maradt itt meg a történelem viharaiban, amiről a régi öregek meséltek, hogy a tanya, tanyát követett és annyi volt az apróvad, hogy…

Az elmúlt hét évtized sem volt elég ahhoz, hogy a tanya eltűnjön, innen, a Homokhátságról. Éppen csak egy bakugrásnyira innen, Szatymazon, egy régi jóbarátom édesapja mindig azt mondta: fiam, a tanya eltart. Ma már nemcsak, hogy eltartja az itt élőket, hanem igen jelentős árut termelnek az itteni gazdák, amelynek egy része a szegedi piacokra kerül, míg a másik hányada a nagybani piacról kerül kamionokra és indulnak a fővárosba, illetve Romániába.


Igaz homokos, rendkívül száraz, arid ez a terület, de gyorsan melegszik a homok s ha tudnak öntözni, akkor a kertészetek számára ideális – meséli Lőw Szabolcs, a Domaszéki Vadásztársaság tagja, aki a tagsága mellett egyben vérebes utánkereső is. Domaszéken nehéz összeszámolni, de 1000-1200 lakott tanyával bírnak s hogy mennyien járnak ki nap, mint nap a faluból a jószághoz, a fóliához, nehéz megmondani. Egy azonban bizonyos: az öntözés, a változatos mezőgazdasági, kertészeti kultúrák nyitott, barátságos, kommunikatív vadgazdálkodási irányítással, nemcsak az apróvadnak, az őznek, hanem a védett természeti értékeknek is kedveznek s igen, a társaság, ahol tud segít és aki szeretne vadászni, azok előtt nyitottak a társaság kapui.

Lőw Szabolcs kiemelte, hogy minden évben hagyomány, hogy az őzbak vadászati idényében, mielőtt a trófeákat megkaphatnánk az elejtők az egyesület, a társaság összejön és megtekintik az az évi trófeákat.

Nincs titok – emelte ki Lőw Szabolcs. Az elnök, a vadászmester, az intézőbizottság azért kapta a bizalmat, hogy gazdálkodjon, fejlessze, építse ezt a kis közösséget, ezt a pici klubbot, ami a településünkön, ha úgy vesszük, fontos szerepet is tölt be, mert a hivatásos vadászunk nap, mint nap találkozik a tanyavilágban élőkkel. Mi számítunk a segítségükre és ha tudunk mi is segítjük őket. Más vonatkozásban pedig, a tagság minden tagja megtekintheti az agancsokat és mindannyian tanulunk is belőle, hogy mire képes az őzbak. Az őzbakbírálat ugyanis nehéz műfaj, még nagy rutinnal is „csúszhatnak” be hibák.

Az idény április 13-án kezdődött. Először a hazai vendégek, majd április 16-án egy német, utánuk egy olasz, majd egy újabb hazai és végül egy spanyol csoport érkezett. Aki tehette, segítette ezt a munkát és összesen 31 őzbakot ejtettünk el, a 2024-ben engedélyezett, mintegy 45 őzbakból.


Nagy várakozással néztünk 2024 elé, de látni kell, hogy sajnos megcsappant az őzállományunk. Megjelent az aranysakál, befészkelte magát és küzdünk ellene, tűzzel-vassal. Ez fontos nekünk, fontos az apróvad miatt, fontos a természetvédelemnek és bizony elvárják tőlünk a tanyavilágban élők is. Le kell szögezni, hogy az őz szaporulatára rossz hatással bír az állomány növekedése. Fontos lenne, hogy minden társaság egységesen tegyen azért, hogy az aranysakál populációja legalább ne növekedjen, de ehhez az kell, hogy a régi regula újra megvethesse a lábát, hogy: előbb mindig a dúvadat lőjük!

Márciusban már látszódott, hogy elég jó agancsokat raktak fel az őzbakok s ahogy az idősebb agancsosok letisztítottak, türelmetlenül vártuk a kezdést. Sokat jártuk a hajnalokat, az estéket Domaszék alatt, de végül terítékre kerültek az első őzbakok s a 2024-es év azt hozta, hogy a sűrűség annyit mutatott a mérlegen is, amit mi saccoltunk a távcsövekben. Erős trófeákat adott nekünk ez az év – emlékezni fogunk erre.

A vadászat, így olvasva, talán egyszerűnek tűnhet, de bakancsba ugorva, beváltani az őzbakok után a sűrűbe, már korántsem egyszerű feladat. S mi több, még a terepet egyáltalán nem ismerő vendéget is sikerre vezetni – nagyon nehéz feladat.

Nagy szerencsénk, hogy egyes területen, a feketéken, a nagy feketén nincs olyan mennyiségű őszi káposztarepce, mint azt az előző években láthattunk, de az, hogy az őszibúza is hamarabb szárba szökkent, hogy hamarabb kalászolt minden s hogy szinte pár nap alatt, de jó két héttel korábban belombosodtak a sűrűk, igen nehéz vadászatokat ígért mindannyiónknak.

Fent, Szeged alatt, a Szegedi repülőteret körbekerítették, majd az Olimpiai Központ, a Maty-ér evezőspálya hatalmas vízfelülete, azt követően pedig Európa leghosszabb útvonala, az E75 főútvonal M5-ös autópályája csak nehezíti a vadászatokat. A tanyákban ilyenkor már szedik a primőr árut és a hideg fóliákban is gőzerővel folynak a munkák. Nagyon kell vigyázni, merre, hol vadászunk. Olyan, mint egy üzemi terület. Ennek ellenére, erős dúvadkontrollal, a múlt évben volt olyan hajtásunk, hogy 89 mezei nyúl esett. Sikerült talpra állítani az apróvadat és az őzzel együtt stabil a társaság gazdasági alapja, de ezért mindenki dolgozik. Ha a társadalmi munka nem is kötelező, de ennek ellenére mindenki részt vesz az évről, évre tartó fejlesztésekben. Ebbe a társaságba mindenki betesz s úgy vadászunk, hogy mesterséges fácánnevelésünk nincs, mégis, minden vadászaton jut kompetencia a tagságnak és a vendégeknek is egyaránt – nem maradunk szégyenben.

Jó kapcsolatban állunk a szomszéd társasággal, a Zákányszéki Vadásztársasággal, olyannyira, hogy az őzbakvadászatok alatt együttműködünk és közösen vadásztatunk csoportokat.

2024. számunkra egyik legkedvesebb pillanata volt, amikor vendégeink, mikor szálltak be az autókba és búcsúzkodtak, akkor egy mezei nyúl is felbukkant. Az indulás váratott magára, mert kiderült, hogy a vadászatok alatt minden spanyol azt kérdezte, hogy milyen állatok ezek, mert, hogy náluk sokkal kisebbek a nyulak s ha lehetne, akkor visszatérnének Domaszékre…

Úgy gondolom, hogy egy-egy ilyen kijelentés után, mikor tényleg visszajön egy-egy vendég, érthetjük meg azt, mit is jelent etikus és jó vadásznak lenni. Persze nekünk is fontos, hogy a vendég, hogyan viselkedik, de le kell szögezni, hogy nem ismerünk példát arra, hogy a társaság vendégei valaha is, akár még csak az elégedetlenségüket kifejezték volna.

Persze ehhez profi kísérők, vadászmester, elnök kell, aki tudja, aki kézben tartja egy-egy vadászat menetét, irányítását – bár azt hiszem, a vadászat, a természet szeretete az, ami összeköti a domaszéki vadászokat. Persze súrlódások mindig vannak, de azok előre mutatóak és itt, Domaszéken, a megoldás, a megfelelő válaszok keresése a legfontosabb feladat.

Ezért saját Viber csoportot hoztunk létre, hogy a tagság tudja, hogy ki, merre vadászik, hogy egymást nem zavarva, de képesek legyünk a gazdálkodók kérését is teljesítve, a vadkár problémákat megoldani.

A 2024-es domaszéki őzbakmustrán 31 őzbakot állítottunk ki, amelyek közül egy arany, egy ezüst és két bronzérmes trófeát láthattunk s hogy összejött a társaság, arra gondoltunk, hogy a vadászházat is csinosítsuk meg egy kicsit. Így délelőtt kilenc órától, délután kettőig társadalmi munkában parkosítottunk a vadászház körül.

Kétségtelen tény, hogy egy nehéz idény kezdetet éltünk meg, de minden év más és más s hogy 31 őzbak trófeáit nézhettük meg, láthatott a társaság, mindenképpen nagy eredmény. Az őzbakok trófeáit ki kellett készíteni, be kellett mutatni a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalnak, miközben a vadtesteket a vadhúsfelvásárlóknak is át kellett adni. Ezek a munkák, ha gördülékenyen is mentek, sokszor több ember együttes munkáját követelték meg – tájékoztatta az Agro Jager Newst Lőw Szabolcs, a Domaszéki Vadásztársaság tagja.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter /
Fényképezte: Lőw Szabolcs
Forrás: Agrojager