kapitális trófea a zalaerdőnélEgy híján hétszáz szarvasbikát lőttek ki a szeptember elején kezdődött vadászati szezon első két hónapjában Zala megyében.
Az éves vadászati terv 1257 szarvas elejtésével számol. A megyei társaságok egy része a külföldi vendégvadászok elmaradására, s ebből következően a csökkenő bevételekre panaszkodik, viszont a statisztikai adatok szerint eredményességét tekintve a tavalyihoz hasonlóan alakult a bőgés időszaka, ráadásul ez évben több az országos ranglistán is szereplő trófeák száma.

Mindezt a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati felügyelője, Lázár Attila mondta lapunknak.
- A bőgési időszakról, vagyis a szeptember és október hónapokról szóló jelentés alapján Zala megyében egy híján hétszáz bikát lőttek ki a vadászok - részletezte - Ennek több mint ötven százaléka érmes volt, ami köszönhető a súlyoknak is, azaz a kilövések 80-90 százalékánál alábecsülték a trófeák tömegét. Szakszerűtlen elejtés a kilövések mintegy 20 százalékában esett meg.
Szakszerűtlen elejtésnek az számít, amikor egy fiatal, ígéretes egyed kerül puskavégre. Ez büntetőpontokkal jár. A vadászatok során a trófeasúlyok megítélésének is fontos szerepe van. Amikor egy vadat célba vesznek, akkor a trófea után fizetendő ár miatt tesznek egy becslést annak tömegére. Idén a mérések általában a becsültnél fél-egy kilogrammal jobb eredményt mutattak. Ez persze azt is jelentette, hogy a vadászoknak többet kellett fizetniük a trófeáért.
- Az idei zalai csúcstartó egy 14,52 kilogramm tömegű trófea, ennek ára mintegy kilencmillió forint - folytatta az adatok ismertetését Lázár Attila, hozzátéve, hogy a vadásztársaságok árjegyzéke elvileg nyilvános. - Az álomhatárt jelentő 12 kilogrammot összesen hét trófea lépte át, ebből - a már említett megyei listavezetővel együtt - három volt 14 kilogramm feletti, ezek az országos ranglistán is bizonyosan jó helyen szerepelnek majd, ezt azonban csak a vadászati szezon végén lehet pontosan megmondani. A tavalyi eredmény érmes, különösen aranyérmes trófeák tekintetében jobb volt, viszont akkor a kiemelkedőek száma volt kevesebb.
Zalára vonatkozóan az éves vadászati tervben 1257 szarvas kilövése szerepel, ami a szakemberek szerint tartható is. Selejt szarvasbikára január 31-ig lehet vadászni, tarvadra, azaz tehénre viszont további egy hónapig szól az engedély.

- A gímszarvas vadászat legintenzívebb szakasza a bőgés ideje, a legtöbb állat ilyenkor kerül puskavégre - magyarázta Lázár Attila. - A hátralévő időszakban már jóval több körülmény nehezíti a vadászatot, rövidebbek a nappalik, párás az idő, gyakori a köd.
- Zala megyében az állami vadászvizsgához kötött vadászjegyet ez idáig mintegy 2400 sportvadász váltotta ki
- A külföldi vendégvadászok száma közel ugyanennyi, legnagyobb számban az osztrákok és németek érkeznek megyénkbe, hogy meglőjék álmaik trófeáját
- A 2010/11-es vadászati szezonban az 1257 gímszarvas mellett 6 ezer őz, 11 ezer vaddisznó, 50 muflon és 120 dámszarvas kilövésére kaptak engedélyt a vadászok
- A vadkár nagysága idén várhatóan jócskán meghaladja a korábbiakét, megyei szinten több száz millió forintra is rúghat.

Forrás: Zalai Hírlap