Tartalomjegyzék


Lakmározzék kénye-kedve szerint — gondoltam magamban —, bevárom, amíg jóllakik és elmegy. Holnap este megint itt leszek, akkor talán majd csak korábban jön a döghöz, úgyhogy az esti szürkületben még meg tudom lőni. Rászántam magam, hogy az éjszakát a fák tetején, hűvös, szellős helyemen töltöm csak azért, hogy a medve elejtésének lehetőségét fenntartsam magamnak másnapra vagy a következő napok valamelyikére.
Mivel nem volt holdvilág, csakhamar olyan sötét lett, hogy nem láttam alattam s körülöttem éppenséggel semmit sem. A medve jelenlétét csak a folytonos csámcsogás és a dög csontjainak ropogása, tördelése árulta el. Ez eszembe juttatta, hogy én is vacsorázhatnék. Elővettem hát zsebemből a kenyeret, kolbászt, s így szép csendesen falatoztunk mindketten: én és a medve, nem is nagyon messze egymástól. Kis csutorámból is húztam időről időre egyet, de tekintettel a hosszú s hűvös éjszakára, takarékosan bántam a szesszel. Szerény kis vacsorámmal hamar elkészültem; nem úgy a medve, melynek hangos lakmározása minduntalan felhallatszott hozzám. Nagyon álmos lettem; pedig nem volt szabad elaludnom, mert néha „hangosan" is szoktam aludni, amivel a medvét elriasztottam volna. Mégis minden eshetőséggel számolva, a nálam volt erős szíjjal hozzácsatoltam magam az egyik fa derekához, hogy legalább le ne essem, ha akaratom ellenére mégis elnyomna az álom.
Nagyon lassan telt el az éjszaka. Annyira sötét volt, hogy az órát sem nézhettem. Csak úgy magamban taksáltam az időt, amiben már meglehetős gyakorlatom van, úgyhogy mindig tudtam, körülbelül hány óra van. Éjfél táján még alattam volt a medve, mert időről időre felhallatszott egy-egy csont roppanása. Néha hosszabb időre teljes csend lett, és a patak csörgedezésén és a gyenge szellő susogásán kívül semmi sem zavarta a végtelenül hangulatos éjszakai csendet. Bizonyára jóllakott már az öreg és hazament, gondoltam magamban. De aztán megint nagyot roppant a dögnek egy-egy csontja, s így megint tudtam, hogy a medve még alattam van.
Oly nehezen vártam azt a hajnalt, mint még keveset. Egyre a csillagokat néztem, nem halványodnak-e még, nem jelzi-e már a kisebb csillagok eltűnése a közeledő virradatot.
Végre lassan-lassan derengeni kezdett. A csillagok fényüket vesztették, körülöttem a nagy sötétségből kibontakoztak s megint formát öltöttek a fák ágai, de alattam teljes csend volt. Bizonyára útközben van már a vén rabló nappali búvóhelye felé, gondoltam.
A hajnali szürkületben még nem tudtam felismerni a tárgyakat. Csak sötétebb és világosabb foltokat láttam, amikor lenéztem a földre. Kerestem a lódög sötét foltját, de sehol sem láttam. Figyelmemet azonban magára vonta egy feltűnően világos folt, melyről nem tudtam hamarjában elgondolni, hogy mi lehet. Amint lassan virradt, látcsövemen át vizsgálgattam a különös, idegenszerű, világos foltot, s ekkor azt láttam, hogy az mozog. Kísértetiesen mozog! Sőt nagyobbodik és kisebbedik anélkül, hogy bármi legkisebb neszt hallatna. Ekkor azután már kíváncsi s türelmetlen lettem. Rettenetes lassan múltak a percek. Mire ismét egy árnyalattal világosabb lett, a látcsövön keresztül azt láttam, hogy a világos folt azáltal kisebbedik-nagyobbodik, hogy egy sötét folt mozog fölötte, azt hol jobban, hol kevésbé eltakarva. Mindjárt tisztában voltam azzal, hogy mi történik alattam. Tudtam, hogy a világos folt a medve által lenyúzott s lekopasztott lódög, amelyen még mindig rajta van a medve.
Tehát mégis itt van még. .. No, most jön a jutalom — gondoltam örömmel, önelégülten, s néhány perccel később a távcsövön át célozva, gyorsan egymásután két golyót lőttem beléje. Bősz morgással vetette magát a dögre, azt néhány pillanatig ide-oda ráncigálta, aztán csendesen elterült fölötte.
Most már az órát is megnézhettem. Éppen 3 óra volt. Első dolgom az volt, hogy rágyújtsak kis pipámra, melyet a hideg, sötét éjszakán át nagyon nélkülöztem. Ezalatt teljesen megvirradt, s fél 4-kor, tehát tizenhárom órai ülés után, lemásztam a fáról és áhítattal gyönyörködtem vadászzsákmányomban, a valóban rendkívül hatalmas kan medvében, a legnagyobb medvében, melyet eddig láttam, beleszámítva a mások trófeáit és a múzeumokban látott számos kitömött medvét is. Medvém hossza az orra hegyétől a farka végéig mérve 220 cm volt, színe majdnem egészen fekete, szőrzete remek, sűrű, tartós bunda.
Egy órával későbben ott voltam a tűzhelynél, ahol embereim aggódva vártak. Hogy általános és nagy volt az öröm, és hogy a kenyér, szalonna és forró teából álló reggeli nagyon jól ízlett, azt ugyebár mondanom sem kell.