Az Európai Csapdázók Egyesületeinek Szövetsége (UETA) és a Magyar Csapdázók Egyesülete (MCSE) szervezésében találkoztak csapdázási szakemberek május 20-án a budapesti Danubius Health Spa Resort Hotelben.

Március 25-én minden résztvevő számára szolgálhatott újdonsággal a NÉBIH által a SZIE Állatorvos-tudományi Karán megszervezett, vadegészségügyről szóló konferencia.

A vadásztársaságok vezető tisztségviselői csak jogellenes károkozás megállapítása esetén vonhatók felelősségre – olvasható Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának állásfoglalásában, amelyet dr. Semjén Zsoltnak küldött.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vadászterületein járt Alain Durand, a Francia Vadászszövetség első alelnöke.

„Nem kis megrökönyödéssel olvastam a bőrbagócsról szóló híradást. Már csak azért is, mert a téma – a szabad területen élő vad meggondolatlan gyógykezelése – már hónapok óta foglalkoztat” – írta prof. dr. Sugár László,

Április 15-én megkezdődik az őzbakvadászat idénye. A vadászatra jogosultak ilyenkor mind abban reménykednek, hogy megfelelő kereslet mutatkozik majd a fizető vendégek részéről, és magas áron el lehet adni a terítékre hozandó bakokat.

Lábfogó kábeles csapdák alkalmazásának tapasztalatai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság különleges rendeltetésű vadászterületein.

Ebben a cikksorozatban a különböző működési (töltési) elvű vadászfegyverek gyakorlati alkalmazási területét vizsgáljuk, természetesen a kialakulásuk történeti előzményeit és a gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe véve. Most a legegyszerűbb, egycsövű, egylövetű fegyverekkel kezdünk.