Tartalomjegyzék

afrikai szafariEgyszer minden vadász felteszi magának a kérdést: milyen lehet Afrikában vadászni. A választ talán Kittenberger Kálmán tudná megadni, az Afrika-kutató, zoológus és vadász. Nem tudom, milyen lehetett a 20. század elején Afrikában vadászni, de a regények nekem is ihletet adtak, és döntöttem:
Számos alkalommal jártam a fekete kontinensen, vadásztam hegyek között és a számomra oly kedves Kalahári-sivatagban, bevallom, szerelmese lettem ennek a csodálatos világnak. Sok tapasztalattal gazdagodtam útjaim során, és ha hazatértem, mindig tudtam, miként készülök fel a következőre, mert az ember mindig követ el hibákat, amikor izgatottan készül egy szafarira.

afrikai vadászatSzeretnék Önöknek, vadásztársaknak olyan cikkel kedveskedni, amiből részletesen tudnak tájékozódni, hogy egy afrikai vadásztúra milyen felkészüléssel, anyagi kiadással és milyen felvetődő kérdések megválaszolásával jár. Nézzük, miként készüljenek fel egy afrikai utazásra, hogy minden szervezetten és gördülékenyen működjön!
Ha már eldőlt, hogy Afrikán belül hová utazik vadászni, első lépésként az időpont megválasztása befolyásolhatja az eredményességet. A magyar vadászok által olyannyira kedvelt Namíbiában a vadászszezon március elejétől november végéig tart. Évről évre természetesen ott is változik az időjárás, ezért vegyük alapul az idei szezont.

Januárban és februárban rengeteg csapadék ajándékozta meg az egyébként száraz kontinenst, ezért az idei nyár végére igen nagy takarást biztosított a természet az egyébként is jól rejtőzködő vadaknak. Ezért érdemes június hónaptól szervezni az utat.

Számos, erre szakosodott magyar cég szervez vadászatokat Afrikában, érdemes több cégtől ajánlatot kérni, és minden részletet papíron rögzíteni, hogy ne érhessen minket meglepetés. Ismerőstől kaphatják a legjobb ajánlásokat arról a területről, amit a vadászat idejére választanának.

Kinek mit jelent a vadászat? Ez azért fontos kérdés, mert ma azok a vadásztársaim, akik még nem jártak Afrikában, kevésbé tájékozottak e gyönyörű földrész vadászati lehetőségeiben.

Afrika nem állatkert! Talán ez a legfontosabb. Természetesen vadbősége elkápráztatja az európai vadászt. Sok helyen jártam, és sokféle vadászati lehetőséggel találkoztam. Namíbiában minden vadászterületet fehérek tartanak kézben, a kiszolgáló személyzetet viszont a helyi, különböző törzsekhez tartozó feketék adják

A tulajdonos és a kiszolgáló személyzet kapcsolata minden esetben összehangolt, és mindkettő függ a másiktól. Egy vadászterület általában 5-12 ezer hektár, ami egy tulajdonban van, ezt természetesen kerítéssel jelölik. Ami sok vadászban kétségeket ébreszt. De nem véletlenül használtam a jelölik kifejezést. Ezek a kerítések 1 méter magasak, és elsősorban a sakálok vándorlását akadályozzák meg, mivel az alacsonyan fekvő tájakon juh- és marhatenyésztéssel foglalkoznak a helyi gazdák. Ezek az 5 szál drótból álló kerítések egy antilopnak vagy egy varacskos disznónak, nem jelentenek akadályt, ezért akár több százezer hektáron vándorolhatnak kedvükre a vadak.

Most nézzük, miket kell elintéznünk ahhoz, hogy utazhassunk!

Ügyintézés

Miután az időpont megvan, megkezdhetjük a hivatalos papírok beszerzését. Mindenekelőtt a vadásztató cégtől egy hivatalos meghívót kell kapnunk, a meghívó a lakóhely szerinti kapitányságon való fegyverkiviteli engedély kiadásához szükséges.
A Namíbiai Köztársaságba való beutazáshoz vízumra van szükség, ennek a megszerzéséhez a következőket kell tenni. Ha a konzulátussal felvettük a kapcsolatot, e-mailen vagy postai úton megküldik a vízumigénylő lapot. A kitöltött nyomtatványt, a visszautazás időpontjáig plusz 6 hónapig érvényes útlevelet, a meghívólevelet és 2 db igazolványképet csatolva (hátoldalán az útlevélben megegyező aláírással), juttassuk el a konzulátusra! Ennek költsége 110 euró, a vízumot 3 munkanap alatt készítik el, a következő címen:

Namíbiai Köztársaság Konzulátusa, 1124, Budapest, Vércse utca 2/C, Tel./fax: +36 (1) 319-0916. (Érdemes a vízumigénylést személyesen intézni, vigyük makal az útlevelet, a fényképeket és a repülőjegyet is.)

afrika nem állatkertA repülőjegyet is érdemes a konzulátuson megérdeklődni. Vannak kedvezményes időszakok, és ha jó előre megvásároljuk a jegyet, igazán kedvező áron utazhatunk. Egy teljes útra szóló, oda-vissza repülőjegy 250-280 ezer forintba kerül illetékkel együtt. Budapestről a Malév járata visz Frankfurtba, ami a windhoeki gép csatlakozása miatt a délutáni órákban indul Ferihegy 2-ről. Az 1 óra 40 perces repülőút után Frankfurtban az átszállási idő kb. 2 óra. Az Air Namibia gépe este 22 órakor indul, és egyhuzamban teszi meg, a 9 és fél órás utat Windhoekig. Már a Ferihegyi beszálláskor érdemes a csomagjainkat az úticél végéig feladni, mert így a frankfurti átszállásnál az automatikusan átkerül az Air Namibia járatára.

Egy-két hasznos jó tanács: ha a csomagjainkat végig is adtuk fel, mindenképpen szánjunk rá 15 percet, és a frankfurti megérkezéskor a megfelelő szalagnál ellenőrizzük, hogy csomagunkat nem pakolták-e le. Ha minden jól megy, legközelebb csak Windhoekban találkozunk velük.

Minden esetben pakoljunk nyári, könnyű ruházatot, ajánlott a sort, a póló és a rövid ujjú ing. Bakancs és lábszárvédő is hasznos lehet a fűben csatangoló bogarak csípései ellen. Persze akármennyire is Afrika, azért meleg öltözéket se felejtsünk el a poggyászunkba tenni, mivel a reggeli és a kora esti lehűlések plusz réteg felvételét igénylik. A baseballsapka, a kalap és a napszemüveg minden esetben fontos kellék. A magas faktorú naptej és a napozás utáni krémek megelőzik, hogy már a második napon napszúrással ágynak essünk.

Mivel lőjünk?

Sokaknak Afrikáról a nagy kaliberű fegyverek jutnak eszükbe, pedig az ajánlott kaliberek bármelyike megtalálható a magyar fegyverszekrényekben. Egy 30.06-os vagy egy 7x64-es kaliberű fegyverrel nyugodt szívvel mehetünk meghódítani vadászálmaink országát.

„A fegyvereket mindenképpen szám-záras kofferbe helyezzük el!”

A fegyvereket mindenképpen számzáras kofferbe helyezzük el, lehetőleg kemény borításúba, hogy a reptéri megpróbáltatások során ne sérüljön. A céltávcsövet, minden esetben a kézi pogygyászban vigyük magunkkal, ott van a legbiztonságosabb helyen. A megfelelő lőszermennyiséget (egy átlagos szafárin 40-60 db) pakoljuk abba a csomagunkba, amit feladunk. Minden esetben kössünk biztosítást, lehetőleg olyat, ami poggyászra, balesetre, járatkésésre és lehetőleg a fegyverre is külön vonatkozik.
Természetesen az út fárasztó, az esetek nagy részében a reggeli órákban érkezik a gép Windhoek repterére, ahol a vendéglátó személyesen várja vadászait. Itt egy gyors adminisztráció a belépéshez, a fegyverpapírok kitöltése, és már kezdődhet is a kaland.

mire vadásszunk afrikában

Namíbiai árlista:

  • Repülőjegy: 280 000 Ft
  • Vízumdíj: 28 000 Ft
  • Fegyverkiviteli díj: 5000 Ft
  • Biztosítás: 1 5 000 Ft
  • Napidíj (10 nap esetén): 468 000 Ft
  • Elejtési díjak (9 db vad): 1 100 000 Ft
  • Trófeakezelési díj (9 db vad): 70 000 Ft
  • Egyéb költségek: 30-40 ezer Ft (borravaló, alkohol, stb.)

    (Forrás: Eric Hunting Safari)
A repülőtér a fővárostól 40 km-re található, és attól függően, hogy ki melyik területet választotta célpontjául, az autóút lehet 30 perces, de akár 4-5 órás is, amíg a szálláshelyünkre érünk.
A legcélszerűbb 4 tagú baráti társaságként utazni, és a közös szállás ellenére 2-2 tagú csoportban vadászni. Aki első útjára készül, hogy csatlakozzon az Afrika-vadászok népes táborához, a barátok jó tanácsai alapján általában már előre eldönti, milyen vadakat szeretne elejteni.
0
0
0
s2smodern
powered by social2s