A dolog úgy történt, hogy magasan, a görgeteg havasi végében, az imént átváltott falkából hívásomra megjelent egy tehén!... Nagy darab volt és rövidesen követte őt a borja. Kisvártatva még egy karcsú üsző is kilépett hozzá.
A suták láthatólag szemmel is és orral is keresték az általam képviselt bikát. Ennyi kacérkodásért természetesen nem maradhatott adós a velük álló bika.
A féltékeny hím nagyhirtelen elordította magát, és vágtázva ugrott ki a szálerdőből szépei nyomába. Ahogy a görgetegen elérte az üszőt, hatalmas agancsával olyat ütött az oldalába, hogy még a nagy távolság dacára is hallottuk a goromba ütés döngését. Jól láttuk azt is, amint az ütés erejétől oldalt perdült az üsző. Pedig igen nagy volt köztünk a távolság. Sajnos! Emiatt derekasan fegyelmeztem magamat. Nem is gondoltam arra, hogy lőjek! Minél jobban nézegettem azonban ezt a nem mindennapos bikát, annál jobban kikezdte idegeimet! Önuralmam észrevétlenül egyre jobban fogyatkozott!. . .
A féltékeny szarvas közben vadul bőgött. Kerülgette az összeterelt sutákat, és ha néha egy-egy pillanatra szembe került velem, teljes nagyságában mutatta be félelmetes méretű agancsát!. . . Az egyik ilyen pillanatban megcéloztam. Nem rossz szándékkal. Csakhogy jobban lássam, a látcsövemnél erősebb nagyítású céltávcsövön át nézegettem!. . .
Bár ne tettem volna! Mert a bika — midőn teheneit illetőleg kissé megnyugodott — most már a vélt rivális ellen készült. Szembefordult velem! Illetőleg csak a helyet vette szemügyre, ahonnan utoljára hallotta a bőgésemet. Most ő ordított le a völgybe! Kihívó ordítozásának visszhangja úgy dübörgött körülöttem, mintha a kőgörgeteg megindult volna! A céltávcső is megtelt ugyanekkor óriási agancsával. . . úgyhogy én, a gyarló ember — remegő ujjal meghúztam a rögtönző ravaszt!. . .
A többi most már feltartóztathatatlanul ment végbe.
A bikát, midőn oldalt fordult, elhibáztam! A nagy távolság miatt biztosan mélyen alája lőttem! De ráhibáztam egyet még futtában is, midőn a falka élénken menekült vissza a, .,. fund"-ba!
Képzelhetjük, milyen nagy volt a bánatom és szégyenem! Almásán is vakargatta a fejét!... De hát ilyen izgalmas pillanatok nemegyszer adódnak a bőgő bika közelében. A vadászláztól elkapott vadásznak nem jut eszébe ilyenkor a ballisztika!
Különben hamarosan megbűnhődtem a fegyelmezetlenségemért. Kemény bűnhődés volt felmászni a meredek kőgörgetegre, hogy annak tetején megvizsgálhassam a rálövés helyét!
A rálövés helyén — mint várható volt — semmiféle lőjelet nem leltünk. Egyébként maguk a nyomok is tanúskodtak róla, hogy a szarvasok, mihelyt elérték az erdőt, megnyugodva, lépésben vonultak tovább. Saját megnyugtatásomra azonban egy jó darabon követtük még a csapásukat. De hát ott se vérzett a bika.

Folytatjuk...(3.rész)