nehezitett vercsapa versenyA Magyarországi Erdélyi Kopó Klub 2019. április 7-én rendezte meg az immár hagyományos Nehezített Vércsapa Versenyét, azon belül erdélyi kopóknak kiírt Standeisky Andor Vándorkupát. A versenynek ezúttal a Somogy megyei Vörösalma, – a SEFAG Zrt. Kelet-Zselic Vadászterület – adott otthont.

A kiváló adottságokon túl, festői környezet és szerencsére – az időjárás kegyeinek köszönhetően – pompás idő fogadta a versenyzőket és az érdeklődő kilátogatókat. A versenyre 7 erdélyi kopó és 4 egyéb fajtájú kutya nevezett.

Erdélyi kopók mellett az idén lengyel vadászkutya, nyugat-szibériai lajka, rövid szőrű német vizsla, valamint szálkásszőrű tacskó fajták képviseltették magukat.

A verseny során 800 és 1000 méter körüli előző nap fektetett mesterséges csapák kidolgozása, melyeket az éjszaka folyamán rengeteg friss vadnyom keresztezett, jelentősen feladták a leckét a versenyző kutyáknak és vezetőiknek egyaránt.

A résztvevőknek gratulálunk az eredményekhez, a visszajelzések alapján egy kiváló hangulatú versenyt zárhattunk Vörösalmán. Köszönet illeti a versenyen végig kifogástalan bíráskodást, Simon Tamás fővadász, és a SEFAG Zrt. Kelet-Zselic vadászterület személyzetének odaadó és lelkes segítségét. Köszönjük a szponzori felajánlásokat Somogy Megyei Önkormányzatnak, Varga Csaba vadászírónak és TolnAgro Állatgyógyászati Kft.-nek.

Bírók:

Dr. Pallos Andrea (vezetőbíró)

Balogh Eszter

Gyergyói József

Tatai Sándor

Varga Andrea

Nehezített Vércsapa Verseny eredmények:

1 Kara-Kitáj O-Ya (nyugat szibériai lajka) – Jancsó Julianna, 58 pont, II/a díj,
2 Erdészházi Kicsi (szálkásszőrű tacskó) – Gáspár Tibor, 50 pont, II/b díj,
3 Ősi Vadász Illés (erdélyi kopó) – Göttlingerné Pintér Judit, 38 pont III/a díj
4 Kikindai Pipafüstös Büssü (erdélyi kopó) – Sághy Melinda 36 pont, III/b díj
5 Bükkaljai-Vadűző Harmat (erdélyi kopó) – Forgony Katalin, 35 pont, III/c díj
6 Cannus Lupus Irigy „Büszke” (erdélyi kopó) – Szigeti Adrienn, 32 pont, III/d díj
7 Malomközi Ilex (rsz. német vizsla) – dr. Horváth Éva, 30 pont
8 Vadász Nimród Dása (erdélyi kopó) – Króner György, 24 pont
9 Mandulaházi Gomba „Kondás” (erdélyi kopó) – László Ajtony, 24 pont

A többi versenyző nem tudta eredményesen befejezni a csapa kidolgozását.

Standeisky Andor Vándorkupa eredményei:

1 Ősi Vadász Illés (erdélyi kopó) – Göttlingerné Pintér Judit, 38 pont III/a díj
2 Kikindai Pipafüstös Büssü (erdélyi kopó) – Sághy Melinda 36 pont, III/b díj
3 Bükkaljai-Vadűző Harmat (erdélyi kopó) – Forgony Katalin, 35 pont, III/c díj
4 Cannus Lupus Irigy „Büszke” (erdélyi kopó) – Szigeti Adrienn, 32 pont, III/d díj

Forrás: Vágvölgyi Balázs