A falusi kakasok még javában húzták a lóbőrt, amikor megszólalt a vekker hajnali 2 óra 45-kor. Gyorsan összekaptam magam, mert ma hajnalra libavadászatot terveztünk a Hajdúságban. Jócskán sötét volt még, amikor elfoglaltuk leshelyeinket és kiraktuk a csali libákat.
Ugróné Czinege Anita vendégvadászaton vett részt október elején, ahol Kiss Tibor kísérővadásszal dámszarvasbikára vadásztak. Az elejtő beszámolt élményeiről lapunknak:
Csík Zoltán élménybeszámolója: 2009 óta vadászom puskával. Az íjászat már előtte is érdekelt, olyannyira, hogy jártam edzésekre, versenyekre is, bár jó eredményeket akkor nem értem el. Mindig is izgatott, hogy milyen jó lenne reflexíjjal vadászni. A csigás íj, viszont sosem érdekelt.
Az ünnepek utáni áldatlan állapot emésztőrendszerünkben, sokszor újévi fogadalmakra inti az embert, megfogad nagy diétákat, szinte már hihetetlennek tűnő dolgokat, de egyben másról is szól a január… ez az időszak a vége a tarvadazásnak és egyben a disznóhajtásoknak is.
Gerho Balázs ötvenedik születésnapja alkalmából különleges ajándékot kapott a párjától. Dámszarvasbikára vadászott Nógrád vármegyében, Bátonyterenye határában fekvő Csente Vadásztársaság területén.
A Tolna vármegyei Madocsai Földtulajdonosok Vadásztársaságának 4200 hektáros területén évente 80-100 vaddisznó kerül terítékre. A társaságnál idényenként két-három vaddisznóhajtást szerveznek, ennek egyikén vehetett részt meghívott vendégként Vass Zoltán.
Galambos-völgye Egyesület hivatásos vadásza, Tóth Róbert ejtette el, szeptember 10-én, élete egyik legszebb gímbikáját. Területük két nagy vadásztársaság közé ékelődött be s mintegy 4000 hektáron vadásznak. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében járunk, Miskolctól északra vagy mondhatnánk úgyis, Kassának tartva.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás