Részletek

2009. február 12.

Találatok: 12355

• Utánkeresést végeznek-e, vadászkürtös van-e a hajtócsapatban?
K. T.: Van olyan kutyánk, amely alkalmas az utánkeresésre, ő a Picúr nevű szálkásszőrű tacskónk. Vércsapára rárakva hamar megleli a sebzett vagy épp a már kimúlt vadat, hangos ugatással jelzi hollétét. Külön vérebbel nem rendelkezem.
Kürtös nincs a csapatban, de ezt általában nem kérik, mert mindenhol megvan az erre hivatott tag vagy csoport.
R. J.: Nem végzünk, mert külön nem fizetnék meg, pedig meg tudnánk valósítani.
V. Zs.: Utánakeresés... Voltak kisebb utánakereséseink a vadászat végén, változó sikerrel. Sajnos ma Magyarországon kevés társaság engedhetné meg magának egy ennyire univerzális csapat igénybe vételét. Értem alatta kürtöst, utánkereső ebet, plusz jó hajtó kutyákat. Így lenne kerek a szolgáltatás, de ezt ma még kevesen fizetnék meg. Nem beszélve arról, hogy egy profi véreb mit sem ér évi 30-40 éles bevetés nélkül.
O. A.: Tudomásom szerint utánkereséssel csak én foglalkozom, de több kopós hivatásos vadász erre is használja a kutyáját.
Kürtös van a csapatban, „fertőzöttek” is, akik most szereztek be maguknak vadászkürtöt.
M. B.: Kürtös nincs a csapatban, ami kár, mert minőségileg sokat javítana a „megjelenésen”. Utánkeresni klasszikus értelemben nem szoktunk, általában a sérült vaddisznókat a kutyák a hajtásban meg szokták fogni.

• Hol igénylik jobban a munkájukat, állami területen vagy vadásztársaságnál, esetleg magánbérlőknél? Munkájukra felmerült-e már külföldi igény? Milyen távolságokra járnak el?
K. T.: Állami területeken nagyobb az igény, az elszámolás így nekik is könnyebb, ám a kisebb társaságoktól is van felkérés. Tapasztalatom az, hogy a kisebb társaságok visznek magukkal a kocsmából („fröccsös”) embereket, akiknek nem sok fogalmuk van a vadászatról. Ez alatt azt értem, hogy nem megfelelő a ruházatuk, nem tartják a vonalat a hajtásban, és a hangutasításokat sem tartják be. A legtöbbnél még az is problémát okoz, hogy melyik a jobb és a bal keze, valamint hogy kell felvenni egy mellényt. Sajnos ilyen tapasztalatom több is van.
Bármilyen távolságokra hajlandó vagyok elmenni, amennyiben üzemanyag-térítést kapok. Egyelőre külföldi felkérést még nem kaptam. Szeretnék a belföldi növekvő igénynek eleget tenni.
R. J.: Mindenhol. Nagy részben állami területek és vadásztársaságok veszik igénybe szolgáltatásainkat. Eddig 300 kilométer volt a legtávolabbi hely, ahol részt vettünk vaddisznóhajtáson. Külföldön még nem voltunk, nem vagyunk tisztában a viszonyokkal.
V. Zs.: Vegyes a megrendelői kör, vadásztársaságoktól és állami területekről egyaránt. Idén már Ausztriából is kaptam felkérést.
O. A.: A legtöbb hajtásnapot az állami területek igénylik, legalábbis a Lajtánál már szinte haza járunk... Az országban egy jó vaddisznóhajtás reményében bárhová elmegyünk. Külföldön még nem jártunk, de Erdélyben már elkezdődött a kapcsolatok kiépítése.
M. B.: Külföldről volt érdeklődés (Ausztria), de elég bonyolult lenne a megvalósítás. Itthon vannak megrendelőink állami területekről és vadásztársaságoktól is. Véleményem szerint kevés az igényes és profi csapat, és sokan lealacsonyítják ezt a munkát azzal, hogy igénytelen hajtókat fogadnak fel. Mi száz kilométeren belül megyünk el hajtásra.

• Terepen mivel közlekednek? Gyalog vagy terepjáróval? Milyen gyakran fordul elő keresés, elvesztés?
K. T.: A hajtásgyülekező helyszínéig kombi személygépkocsival, amelynek a raktere a kutyák szállításának megfelelően lett kialakítva. Kutyáinkat jól szellőző ládákban szállítjuk. A gyülekezőtől a hajtásig a társaság autóival közlekedünk. Sajnos. Jobbára UAZ, traktor-pótkocsi a szállító jármű. A legtöbb helyen kevés járműbe sok embert préselnek be, gondolom, a költségek miatt. Ez nekünk problémát jelent, mert itt már pórázon vannak a kutyáink. A tömegben sűrűn előfordul, hogy kutyáinkat tapossák, vagy éppen összemarakodnak más, idegen kutyákkal. Itt már érzik a vadászat kezdetét, ezért idegesek. Napi 3-4 hajtást ütemezünk be. A meghajtott területek egymástól akár 10 kilométerre is lehetnek. A tervet próbálják betartani a vadásztatók, ezért nekünk kevés időnk marad a kutyák bevárásáig. Jobb esetben kapunk egy a területet jól ismerő embert járművel, akinek a segítségével a kutyát kereshetjük, várhatjuk. Rosszabb esetben ott maradhatok bolyongani az erdőben, számomra ismeretlen helyen. Vagy ha a következő hajtás légvonalban nincsen olyan messze, továbbmegyünk, bízva abban, hogy a kutya a hangokat hallva követ bennünket. Az okosabb kutyák a lövések, hangok irányát követve utolérnek bennünket. Kutyáink gumis fényvisszaverős nyakörvet viselnek, amelyen rajta van a telefonszámunk. Ha a hajtás végeztével sem kerül elő a kutya, ez az utolsó esélye. Az elveszett kutyák kilencven százaléka ennek segítségével kerül elő. Sajnos van, aki a nagy jutalom reményében visszaél ezzel. Megtörtént, hogy úgy kellett visszavásárolnom a kutyámat, vagy rendőrt kellett hívnom. Megesett az is, hogy keresés alkalmával a kutya előkerült lógó zsinórral a nyakában. Ebből rájöttem, hogy a helyi hajtók a hajtásban lekötötték a kutyát, hogy pár nap múlva visszavásároljam. Az elvesztés általában fiatal kutyákra, illetve a rövid lábúkra, pl. tacskókra jellemző. A rövid lábú kutyának idő kell, hogy utolérje gazdáját. Tapasztalatom alapján három-négy rutinos kutyát és két fiatal kutyát engedek a hajtásba, így a már jól beváltaktól tanulnak az újoncok, és az elvesztés esélye is csökken, lévén az öreget követik.
R. J.: Hajtásainkra utánfutóval szoktuk a kutyáinkat szállítani. A területekre a megbízó által biztosított járművekkel visznek ki. Ha a kutya elmarad, akkor pedig gyalog megyünk át a másik hajtandó területre, így a kutyának van ideje megkeresni minket.
V. Zs.: Saját pick-up terepjáróval közlekedem a vadászatokon.
O. A.: Személyautóval, illetve utánfutóval közlekedünk, terepjáróval sajnos egyikünk sem rendelkezik. Ha esetleg elvész valamelyik kutya, a házigazdák készségesen segítenek a keresésben is.
M. B.: Mi terepjáróval közlekedünk. Célszerű egy személyt kizárólag arra alkalmazni, hogy az elmaradt kutyákat begyűjtse (ez nagyon hasznos tud lenni). Általában próbálok megegyezni a megrendelővel, hogy az átálláskor az egyes hajtások közti távot gyalogosan tegyük meg, szagot hagyva a kutyáknak. Sokan nem hiszik el, hogy meg lehet ezt oldani, pedig az esetek többségében kivitelezhető. Ennek ellenére jó pár kutyánk elveszett már, de hiszem, hogy sokkal többet elhagytunk volna, ha autózunk a hajtások között.

• Előző
• Tovább