vonatMikor jön már az a nyavalyás vonat? – mérgelődök magamban, és közben ütemesen egyik lábamról a másikra állok.

világháborús katonákBolond hófergetegre virradtunk, sehogy se akaródzott kimennünk. - Csúful fú a nemere, ezt jelzék az ordasok!

szarvasSárgul a mező, kopik az erdő, megfakul a nádas. Vénaszszonyok simogató árnyai rebbennek az őszi melegben, és bágyadtan táncol az erdei út szürke, felvert pora az ágak közt beszűrődő langyos napfényben.

Elindult a „menetszázad", közte szorongtam jómagam is. Felvirágoztak bennünket a búcsúztatók, kegyetlenül. Még a vonat oldalán, még a mozdonyon is lobogtak a keszkenők, tarkállottak a virágcsokrok. A pályaudvar csarnoka csak úgy harsogott a nótánktól, rekedtre bömböltük magunkat, hogy „rátok lányok, még az ég is beborul! . . ."

szarvasbőgésÉs megjöttek ők is: a szarvasok. Nyár van, hiába írunk szeptembert: jóval hamarább érik a szőlő is; szeptember derekán Pisti komám kis-somlyói szőlőjében kénytelenek voltunk leszedni a vegyes szőlőt, és máris közel húsz mustfokkal - bolond idők járnak.

magyar katonákAz első világháborúról lesz szó. Akkoriban ugyanis, még nem számoztuk őket, egyszerűen csak világháborúnak mondtuk. Jóval később, csak mintegy huszonöt év múltán kényszerültünk - nehogy félreértés essék - a folyószámmal való megjelölésre.

szarvasbőgésHogy mióta ülhettem elgémberedve az ágyam szélén? Nem tudom. De most, hogy megébredtem, végre csönd van.

szarvasbikaÉs - Prémnek lett igaza! Mert mintegy másfél hónap elteltével, mihelyt lehullott az első hó, Prém rábukkant az általam oly szerencsétlenül döggélőtt szarvas maradványára. A vén, visszarakott, tunyoki tízesre . . .