vaddisznóLassan megy le a nap. Vörösre festett, hatalmas szoknyájában megmártózik az ég alja, elmerül benne, összeforrnak, együvé lesznek.

szarvasbőgésHogy mióta ülhettem elgémberedve az ágyam szélén? Nem tudom. De most, hogy megébredtem, végre csönd van.

vonatMikor jön már az a nyavalyás vonat? – mérgelődök magamban, és közben ütemesen egyik lábamról a másikra állok.

világháborús katonákBolond hófergetegre virradtunk, sehogy se akaródzott kimennünk. - Csúful fú a nemere, ezt jelzék az ordasok!

szarvasSárgul a mező, kopik az erdő, megfakul a nádas. Vénaszszonyok simogató árnyai rebbennek az őszi melegben, és bágyadtan táncol az erdei út szürke, felvert pora az ágak közt beszűrődő langyos napfényben.

Elindult a „menetszázad", közte szorongtam jómagam is. Felvirágoztak bennünket a búcsúztatók, kegyetlenül. Még a vonat oldalán, még a mozdonyon is lobogtak a keszkenők, tarkállottak a virágcsokrok. A pályaudvar csarnoka csak úgy harsogott a nótánktól, rekedtre bömböltük magunkat, hogy „rátok lányok, még az ég is beborul! . . ."

szarvasbőgésÉs megjöttek ők is: a szarvasok. Nyár van, hiába írunk szeptembert: jóval hamarább érik a szőlő is; szeptember derekán Pisti komám kis-somlyói szőlőjében kénytelenek voltunk leszedni a vegyes szőlőt, és máris közel húsz mustfokkal - bolond idők járnak.

magyar katonákAz első világháborúról lesz szó. Akkoriban ugyanis, még nem számoztuk őket, egyszerűen csak világháborúnak mondtuk. Jóval később, csak mintegy huszonöt év múltán kényszerültünk - nehogy félreértés essék - a folyószámmal való megjelölésre.