Az újszülöttnek minden vicc új – szól a közmondás. Széchenyi Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából ezúttal egy olyan írását olvashatják, amelyet eddig már milliók élvezhettek, de lehet, hogy lesz, aki most találkozik vele először.
Akár akarjuk, akár nem, sajnos az idő kereke megállíthatatlanul forog előre, a jó hír viszont az, hogy most megint a téli zergevadászatnál állt meg a kerék.
Vidéki utamon találkoztam vele. Látogatóba jött oda, ahol én is látogatóban voltam. Megismerkedtünk. Nem volt nehéz, mert már elöljáróban kiderült, hogy mind a ketten vadászok vagyunk.
Egy szerelmespár…kézenfogva sétálnak kint a Sárrét közepe felé, szívják az e-cigit, eregetik a méteres “füst”-felhőket, meg fotózgatják magukat a naplementében. Ennyit látok a kocsiból, ahogy tartok a lesem irányába, és fortyog bennem a méreg.
Elsőre talán meglehetősen szokatlannak hangozhat, hogy a vadászember az erdők királyát nem a közeli erdőkben keresi, hanem fogja és beleveti magát a nádtengerbe.
„Ellőtték a jobb karomat…” kezdődik a régi katonanóta, amit ötven évvel ezelőtt fiatal határőrként oly lelkesen fújtunk előbb a körmendi majd később Pesten a Kerepesi út környéki kiskocsmákban és egyéb becsületsüllyesztőkben.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás