Vidéki utamon találkoztam vele. Látogatóba jött oda, ahol én is látogatóban voltam. Megismerkedtünk. Nem volt nehéz, mert már elöljáróban kiderült, hogy mind a ketten vadászok vagyunk.
Egy szerelmespár…kézenfogva sétálnak kint a Sárrét közepe felé, szívják az e-cigit, eregetik a méteres “füst”-felhőket, meg fotózgatják magukat a naplementében. Ennyit látok a kocsiból, ahogy tartok a lesem irányába, és fortyog bennem a méreg.
Elsőre talán meglehetősen szokatlannak hangozhat, hogy a vadászember az erdők királyát nem a közeli erdőkben keresi, hanem fogja és beleveti magát a nádtengerbe.
„Ellőtték a jobb karomat…” kezdődik a régi katonanóta, amit ötven évvel ezelőtt fiatal határőrként oly lelkesen fújtunk előbb a körmendi majd később Pesten a Kerepesi út környéki kiskocsmákban és egyéb becsületsüllyesztőkben.
Akár akarjuk, akár nem, sajnos az idő kereke megállíthatatlanul forog előre, a jó hír viszont az, hogy most megint a téli zergevadászatnál állt meg a kerék.
Régi, neves vadászaink írásait olvasgatva szinte mindegyiküknél találkozunk katonaidejük alatt megesett vadász élményekkel. Az elmúlt évszázad első felében gyakran előfordult, hogy a fiatal nimródok – persze itt nem leendő bakákról van szó – kedvenc vadászpuskájukkal, esetleg vizslájukkal együtt vonultak be katonai szolgálatra.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás